Nagyon megörültem, amikor megtudtam, hogy ikreim lesznek, de ugyanakkor teljesen kétségbe is estem, hogy hogyan lesz két gyereknek elég tejem. Nagyon szerettem volna – és a mai napig is nagyon szeretek – szoptatni. Egyszerűen a világ legtermészetesebb dolga számomra,...
Mint minden első gyermekét váró anyuka, én is rengeteg könyvet elolvastam és minden baba-mama portált átböngésztem a szoptatás témával kapcsolatban a terhességem alatt. A hat hónapig tartó kizárólagos szoptatás fontosságát minden forrás egyöntetűen sulykolta, viszont...
Igaz történet Angliából A kislányom iskolájában karácsonyi koncertet rendeztek, amelyen a lányom osztálya Jézus születésének történetét adta elő. A lányom, Abigél játszotta Máriát (nagyon büszke voltam!). Néhány perccel a darabjuk kezdete után, Abigél egyszercsak...
Íme, néhány megdönthetetlen, cáfolhatatlanul igaz érv, ami mind azt bizonyítja, miért nem sikerülhet nekem a szoptatás. Ikreim vannak. Ez pedig, a kórházi orvos, a gyerekorvos, a védőnő és rengeteg ismerősőm szerint is roppant nehéz feladat elé állít. Vén vagyok, mint...
Két 17 hónapos ikerkislány anyukája vagyok, védőnő. Éppen az államvizsgára készültem, amikor kiderült: új élet van a pocakomban. Ekkor 6 hetes terhes voltam. Mivel ez elég “pici kor”, rendes életjelenség nem volt látható az ultrahangon, így két hét múlva újra el...
Dávid babánk nyílt örökbefogadás útján csöppent a családunkba. És szó szerint betoppant! Igaz, a várakozás három és fél évig tartott, mégis váratlanul ért az a “bizonyos telefon” 2010 októberében. A Gólyahír Egyesület munkatársa tette fel a várva-várt kérdést: “A...
Engedjétek meg, hogy meséljek arról az élményről, ami bárkivel megtörténhet aki várandóssága alatt nem választja el a gyermekét! Ez a tandem szopi és részemről nem kellett hozzá más, csak merészség és türelem. Azért írom ezt a két szót, mert mindkettő több értelemben...
Egy kedves magánnövendékem anyukája hozta szóba először az LLL-t. Akkor 27- 28 hetes terhesen mindenre vevő voltam, ami a terhességgel kapcsolatos, de valahogy én sem gondolkodtam annyira előre, hogy mi lesz, ha már kint van a baba. B. Judit, növendékem anyukája...
Kisfiunk, Matyi, 2003. június 16-án született, 5 héttel hamarabb a vártnál. Szerencsére jó súllyal (2800 gr), egészségesen, és természetes úton jött világra, ám a biztonság kedvéért a koraszülött osztályra került, inkubátorba. A születése utáni első 5 napon átesett...
Amikor megtudtam, hogy megfogant a kislányom, akit annyira vártam, nem voltak elvárásaim sem magammal, sem Annával, sem a családtagjaimmal szemben. Csak hatalmas boldogságot éreztem és azt, hogy ez a mérhetetlen boldogság fogja súgni nekem, mit hogyan kell majd...