Íme, néhány megdönthetetlen, cáfolhatatlanul igaz érv, ami mind azt bizonyítja, miért nem sikerülhet nekem a szoptatás.
- Ikreim vannak. Ez pedig, a kórházi orvos, a gyerekorvos, a védőnő és rengeteg ismerősőm szerint is roppant nehéz feladat elé állít.
- Vén vagyok, mint az országút: 32 múltam. Testem már nem a régi.
- A melleim kicsik. No nem vészesen, de hogy ezekből napi 700-800 ml tej is kijöjjön?!
- Soha nem jött előtej a mellemből, a szoptatáskor sem spriccel belőle, mint másoknak.
És még lehetne folytatni… Akkor még nem tudtam, hogy mindez nem számít. De kezdjük az elején! Amikor a kórházből hazajöttünk az ikrekkel, már rendszeres tápszeres kiegészítést kaptak. Hogy hogy alakult ez ki? Már nem is fontos. Csak a tanulság: bár elkeseredetten küzdöttem a kórházban, hogy mindkét babámat szoptatni tudjam, a nővérek újra meg újra a tápszerhez nyúltak. Egy mondat különösen visszacseng fülemben. Amikor sokadszor mérték a babákat, és csak nem mutatott annyit a mérleg, amennyit a nővérek szerettek volna, már vették is elő a tápszert, amitől elfutotta a könny a szememet. És akkor azt mondta a nővér őszinte, szánakozó hangon: “Látom, anyuka, nagyon szeretne szoptatni…” De mennyire hogy igaza volt! Csak éppen nem mondta meg, mit tegyek, hogy ez sikerüljön.
Így hát beletörődtem, hogy az ikrek tejen és tápszeren fognak felnőni. Tényleg, mi rossz van abban? A sok jót, amit az anyatej ad, megkapják. A cumisüveges etetésben meg boldogan segít az apuka, aki ezáltal részese lehet az etetésnek. Persze nem adtam fel egykönnyen. Kipróbáltam mindazt, amit a gond nélkül szoptató anyukák javasoltak (sok ikres anyuka is volt köztük, akik könnyedén dobálóztak olyan számokkal, amiknek a felével is elégedett lettem volna: ki mennyit fejt le, mennyit szopott a gyerek stb.) Ittam a Laktoherbet, ettem a tojáslevest, minden szoptatás után fejtem – elkeserítően kevés jött egy-egy alkalommal. És sok mást is.
Aztán sorsdöntő dolog történt. Bazsi rájött, hogy őt itten becsapták. Mindenáron a cicire akarják kényszeríteni, amikor ott a cumisüveg, amiből csak úgy dől a kaja. Minek küzdjön ő a cicivel?! A 20 perces szopásokból 5 lett, majd 3, végül alighogy bekapta a cicit, már ki is köpte, és haragosan sírva fakadt, követelve a cumisüveget. Veróval nem volt gond. Ő szorgalmasan szopott akármeddig, az úgynevezett komfortszopási ideje is jó hosszú volt. De Bazsi nem. Rájöttem, hogyha ez így megy tovább, akkor tennem kell valamit, különben Bazsi tápszeren fog felnőni, ahelyett, hogy az éltető anyatejet szívná magába. Ekkor 7 hetesek voltak. Bazsi 60 ml kiegészítést kapott minden szopáskor, Veronika 40-et. Nem kevés! Rettentően kétségbe estem.
Aztán három dolgot tettem. Megrendeltem a Szoptatásért Magyar Egyesülettől a tájékoztató füzetüket. Felhívtam telefonon egy La Leche Liga (a továbbiakban LLL) tagot, valamint az interneten keresztül írtam is ennek az egyesületnek.
Három dolog történt. Megjött a füzet, és sok kérdésemre hirtelen világos választ kaptam. Az LLL hölgytől világos tanácsot kaptam: szoptassam minál gyakrabban a bébiket pár napig, akkor több lesz a tejem. Felejtsem el a méricskélést, napi szinten mindenképpen, és ne óra szerint szoptassak, hanem ahogy a babák szeretnék. Harmadszorra, levelemre válasz jött, és az LLL anyuka ugyanezt tanácsolta nekem. És még sok minden mást is. Főleg azt, hogy nyugodjak meg, és higgyek magamban.
Hát ez volt a legnehezebb. Miért? Mert magam körül nem ezt láttam. Mert mindenki csodálkozva meredt rám: “Megőrültél? Kéróránként szoptatsz?” Mert a párom sem nagyon tolerálta a fáradtságtól való kiborulásaimat, és többnyire azzal intézte el panaszkodásomat, hogy ő nem bánja, ha akár tápszeren is nőnek fel a gyerekek. Talán abból fakadt ez a szemlélete, hogy bár őt sokáig szoptatta az anyukája, a húgát egyáltalán nem. Ez köztudott volt a családban, nekem is sokszor elmesélték. “Mégis felnőtt valahogy!”
De a legnehezebb talán mégsem ez volt. Hanem az a két hét, amikor az amúgy is kis súlyú kislányom (két kilóval született!) nem hízott egy grammot sem. Még 2 hónapos sem volt, és 3400 g-nál megállt. És ez pontosan egybeesett azzal az időszakkal, amikor áttértünk a teljes és kizárólagos szoptatásra. Kisfiam eleve nagyobb súllyal született, és jobban is hízott. Őmiatta nem aggódtunk. De Veronika… Az a csöpp kis lány, aki hamar elnyerte tőlünk a Kis Csomag becenevet, olyan passzívan tudott feküdni és szemlélődni, ellentétben a csupa tűz bátyjával! Nem, nem és nem hízik… Ebben a nehéz időszakban Juhász Judit, az LLL anyuka tartotta bennem a lelket az internet áldásos útján.
Íme, néhány az aggódnivalók közül. Miért is gondoltam, hogy Veronika nem kap eleget enni?
- Nem hízik olyan ütemben, mint társai. Valójában alig-alig hízza meg a javasolt alsó határt. Jótanács: felejtsem el a számokat.
- 3-5 naponta kakilt egyet. Jótanács: ez normális. Nem kell frászt kapnom az 5. nap környékén.
- Lassan szopik, de néha elenyészően keveset. Jótanács: felejtsem el a számokat. Addig szoptassam, amíg mindkettőnknek jólesik.
- Néha 1 órás szopás után is sírva fakadt, ha kiveszem a szájából a cicit. Jótanács: ne vegyem ki a szájából a cicit.
- Néha alig egy órával szopás után felébredt, és sírva fakadt. Jótanács: ennek sok más oka is lehet. Ha mégis éhes, nyugodtan etessem meg még egyszer.
- Néha éjjel is felébredt. Jótanács: akkor szoptassam meg akkor is. Nincs abban semmi rossz.
- Napi 8-11 alkalommal is evett (ettek, hiszen ilyenkor az egyszerűség kedvéért a bátyját is megszoptattam).
Jótanács: na és akkor?
És így tovább. És így tovább. És így tovább.
Ma már 7 hónaposak az ikrek. Lelkesen és ügyesen szopnak, még mindig naponta 7-8-szor. De nem bánom, én is lelkes vagyok, és imádok szoptatni. 5,5 hónapos korukban kezdtem kiegészítő táplálékot adni nekik. Tulajdonképpen később is elkezdhettem volna, de Veró súlya megint nem úgy alakult, ahogy a nagykönyv ajánlotta, ezért úgy döntöttem, a főzelék majd felhízlalja. Persze, nem hízlalta. Most már tudomásul vettem, hogy ő ilyen. Ennyit hízik és kész! A bátyja másfélszer annyit nyom, mint ő, dehát ő meg olyan alkat, és kész. Ez olyan magabiztosan hangzik! De hogy a számoktól elszakadjak, arra még ma sem mindig vagyok képes. Pedig keményen próbálkozom!
A lényeg: ikreket márpedig lehet szoptatni. Még akkor is, ha ez nem tűnik természetesnek. Szeretnék még néhány tanulságot megemlíteni, amelyek hasznosak lehetnek más anyukáknak.
Borzasztóan visszavetette az önbizalmamat az, hogy a párom nem hitt bennem. Nem mintha nem tartotta volna jónak a szoptatást, csak éppen nem bánta ő a tápszert sem. Így hát valahányszor elkeseredtem, vagy megingott az önbizalmam, rögtön azt javasolta, hagyjam abba a küszködést, és adjak a gyerekeknek tápszert. Még most is kicsúszik a száján: “Adtál ma már nekik rendes kaját?”, és ez arra vonatkozik, hogy kaptak-e már főzeléket. Mintha az anyatej nem lenne rendes kaja! Amúgy maximálisan jó apuka, imádja a gyerekeket, és sokat foglalkozik velük. Mégis, biztatásért hiába fordultam hozzá.
Anyu sem nagyon hitt abban, hogy a gyakori szoptatás növeli a tejmennyiséget, ráadásul ő is a régi iskolán nőtt fel, amelyik a szigorú rendszerességet, folytonos méricskélést stb. hirdette. De ő legalább támogatott abban, amit szerettem volna elérni. Méghozzá feltétel nélkül, és másokkal szemben is. Sosem fogom tudni meghálálni neki ezt. Én nem biztos, hogy jobb meggyőződésem ellenére ilyen vállvetve ki tudnék állni valaki mellett. Persze, ha a lányomra gondolok, talán mégis.
A számomra érzelmileg fontos emberek támogatása mellett kulcsfontosságú volt az LLL segítsége.. Juhász Judit a legtürelmetlenebb, leghisztérikusabb levelemre is nyugodtan, biztatóan, türelmesen válaszolt. Olyan sokat számított az éteri levelezés, hogy volt, amikor naponta 4-5-ször is megnéztem a virtuális postaládámat, nem jött-e már levél tőle. Különösen sokat számított, amikor Judit arról írt, hogy ez vagy az a problémám nem egyedi eset, sok más nőnek is gondot okoz.
Amikor az interneten böngésztem női vélemények után, meglepett, hogy amiről én azt hittem, deviáns dolog, és csak én szenvedek benne, az voltaképpen minden második-harmadik nőt érint. Roppant megnyugtató volt pusztán a tudat, hogy nem vagyok egyedül.
Néhány technikai dolog ikrek szoptatásáról.
- Bár eleinte váltogattam a ciciket, pár hónap alatt kialakult az, hogy mindegyik baba saját cicinél állapodott meg. Az érdekes az, hogy Bazsi szerintem legalább kétszer annyit eszik kezdettől fogva, mint a Veró. Mégsem lett méretkülönbség a két cici között, bár eleinte úgy tűnt, hogy lesz. Most teljesen egyformák. A cicik. Úgy tűnik, hogy teljesen alkalmazkodtak a kétféle mennyiséghez.
- Még most is felkelek éjjel, és fejek, bár nem sokat tudok. 70, illetve 100 ml a csúcs. Nehéz volt belenyugodni, hogy ennyi van csak, de most már elhiszem, hogy a gyerekek ennél többhöz jutnak a szopás során.
- Alvás és pihenés, amikor csak lehet! Bár folyamatosan ittam a Laktoherb teát, tulajdonképpen fikarcnyit sem segített. De a tudat kellett. Most is iszom, naponta egyszer. Az elején legalább hatszor ittam.
- Érdekes tapasztalat, hogy amikor áttértünk a kizárólagos szoptatásra, akkor mind a ketten leszoktak az addig nagyon szeretett cumiról alig egy nap alatt, és az ujjukat kezdték szopni. De azt nem olyan sűrűn, mint addig a cumit. Mára Bazsi már rég nem szopja az ujját, Veró is csak elalvás előtt. Úgy gondolom, ez azért van, mert a szopási igényük ki van elégítve.
- Szerintem akármilyen gyakran tenném mellre őket, olyan gyakran szopnának. Nagyon szeretnek szopni, annak ellenére, hogy a szopási (evési) idő egyre rövidül. Most 5-7 percnél tartanak. Az elején, amikor még mindketten fél órát, háromnegyed órát, órát szoptak, voltak napok, amikor az ébrenléti időm fele szoptatással telt. Nem volt könnyű. De egy cél lebegett előttem: a legjobbat adni a gyerekeimnek. Ha csak egy csipetnyi esély van arra, hogy anyatejet és csak anyatejet kapjanak, akkor azt az esélyt meg kell játszani.
Mindez megérte. Ha valamilyen ok miatt holnap már nem tudnék szoptatni, akkor is. Akkor pláne. De miért is ne tudnék én két gyereket szoptani?!