Nagyon megörültem, amikor megtudtam, hogy ikreim lesznek, de ugyanakkor teljesen kétségbe is estem, hogy hogyan lesz két gyereknek elég tejem. Nagyon szerettem volna – és a mai napig is nagyon szeretek – szoptatni. Egyszerűen a világ legtermészetesebb dolga számomra, hogy akinek kisbabája van, az szoptat.

Félelmem a tej mennyiségét illetően alaptalan volt. Hála a természetnek, a Ligának és nekem. A kórházban már akkor elkezdtem fejni, amikor még csak egy csepp tejem volt. Sokan kinevettek. Éjszaka is felkeltem fejni, mert azt tanultam, hogy minél gyakrabban ingereljük tejtermelésre a mellet, annál több tej lesz. Így is lett, dőlt belőlem a tej. Kellett is a fiaimnak, akik annak ellenére, hogy csak öt napos korukban látták meg először a mellemet, úgy szoptak, mint egy kisangyal. És volt is mit. Ezek után azt hiszem, hogy az is tud szoptatni, aki valamilyen probléma miatt hetekig nem kapja meg a kisbabáját. Ha tudja, hogyan kell fejni, ami persze nem kis munka, akkor nem megy el a teje.

Még a kórházban úgy döntöttem, hogy be fogok spájzolni anyatejből, hogy ha beteg lennék, vagy el kell mennem valahova, akkor is anyatejet kapjanak a picik. A Ligához fordultam segítségért, ahol Ágoston Anikó bőségesen ellátott az anyatej lefagyasztásával és tárolásával kapcsolatos információval. Nagyon nagy segítség volt, hiszen így ki tudtunk néha mozdulni a gyerkőcök mellől.

Kaptam anyagot arról is, hogyan lehet egyszerre szoptatni őket, de én jobban szerettem külön szoptatni őket, mert így jobban tudtam foglalkozni velük, szeretgetni őket.

Mint a legtöbb kezdő kismama, én is próbáltam meghatározott időközönként szoptatni őket, de pár nap alatt feladtam. A Liga tanácsai és a gyakorlat is azt igazolta, hogy akkor célszerű szoptatni őket, amikor ők akarják. Érdekes, de általában egyszerre lettek éhesek. Sosem keltettem fel őket, ha aludtak, és mindig adtam nekik szopni, ha kértek. Kivéve éjszaka. Akkor, ha az egyik felébredt, akkor megszoptattam, és a másikat is felkeltettem, hiába aludt szegény. Saját érdekemben, hiszen ha nem így tettem volna, egy óra múlva ő is felébred, és akkor az alvásnak befellegzett. Pihenni pedig kell, erre is szükség van a tejtermelődéshez.

Soha nem adtam nekik teát vagy innivalót, amíg 6-8-szor szoptak naponta. A cumisüveghez egyébként is negatív tapasztalataim fűződnek. Egyszer-kétszer, mikor cumisüveg használatára került a sor, amikor más etette őket helyettem, lusták és ügyetlenek lettek a következő szoptatás alatt. Szerintem csak akkor kapjon cumisüveget a baba, ha muszáj.

A fiaim tíz hónaposak, és még szopnak. Szeretnék szoptatni, amíg csak a fiaimnak szükségük van rá, hiszen olyan csodálatos dolog.

Garamvölgyi Éva