Szeretném leírni azt az utat, amit bejártunk: attól kezdve, hogy a születendő kisbabánknál ajakhasadékot diagnosztizáltak, egészen addig, míg kisfiunkat, Maurót megoperálták. Különleges és cseppet sem egyszerű út volt, ugyanakkor nagyon intenzív és tapasztalatokban gazdag.
A hasadék megállapítása, döntés az otthonszülés mellett
A 24. héten a második ultrahangos vizsgálatnál fedezte fel a nőgyógyászunk, hogy gyermekünknek ajakhasadéka van. Addig a várandósság teljesen problémamentesen zajlott: megcsináltattuk a szokásos vizsgálatokat a bábával és megterveztük vele az otthonszülést, mivel első gyermekünk is otthon született.
Először egy világ omlott össze bennünk. Bűntudatunk volt és egyre csak a „miérteket” kerestük. Annál is inkább, mert a nőgyógyász megrótt, amiért túl későn kezdtem szedni a folsavat. Elkezdtem információk után kutatni, mi is az az ajakhasadék, és egyáltalán mi vár ránk…
Két hét múlva újabb ultrahangos vizsgálat következett, mely során további „rendellenességek” után kutattak. Szerencsére a bábánk mindenhová elkísért bennünket, ami ebben a helyzetben nagyon nagy támogatást jelentett. A nőgyógyászunk egyáltalán nem javasolta az otthonszülést, mivel a gyermeknek megszületése után gyomorszondára van szüksége, és a gyerekklinikán kell majd elhelyezni. Ez volt a következő sokk. Egyáltalán nem így képzeltük el a szülést, mindenekelőtt az anya és gyermeke különválasztása zavart bennünket.
Az interneten figyeltem fel a német hasadék-fórumra (Spalten-forum: http://www.lkgs.net/forum.php), ahol rögtön találtam egy édesanyát, aki otthon szülte meg hasadékos gyermekét. Ez megint adott egy kis reményt. Ezzel egy időben a bábánk felvette a kapcsolatot egy szoptatási tanácsadóval, aki hasadékos gyermekek szüleinek segít a gondozásban. Ő is ösztönzött minket az otthonszülésre, és azonnal készen állt arra, hogy támogasson bennünket. Amikor a sebész, aki később a kisbabánkat operálta, azt mondta, hogy az ajakhasadékos gyermekekkel, ha semmilyen más rendellenességgel nem terheltek, ugyanúgy kell bánni, mint minden más gyermekkel, megnyugodtunk.
Otthonszülés, a szoptatás kezdetei és az ujjetetés
2009. szeptember 7-én kisfiunkat, Maurót rövid és problémamentes otthonszülés után végre a karunkban tarthattuk.
Röviddel később megérkezett a szoptatási tanácsadó. Mauro első szopási kísérlete után a szoptatási tanácsadó megmutatta, hogyan fejjem ki a kolosztrumot, amit aztán összegyűjtöttünk és ujjetetővel oda is adtunk Maurónak. Nagyon jól sikerült.
Másnap reggel felkeresett minket a gyermekorvos.
Mivel Maurónak a szájpadja is nyitott volt, világos volt számomra, hogy nem tudom csupán szoptatással táplálni. Ezért három óránként szorgalmasan fejtem. Újra és újra odakínáltam Maurónak a mellemet, aki szívesen szopott, csak a hiányzó vákuum miatt nem tudta teljesen kiüríteni. Ezért aztán a lefejt tejet ujjetetővel odaadtam neki.
Alkalmazkodás a szájpadhasadékhoz, szoptatás és a Szoptanít használata
A harmadik napon a bábánk és a szoptatási tanácsadónk elvitt minket egy távolabb fekvő kórházba, ahol a szájpadhasadékot szájpadlemezzel lezárták. A szájpadhasadékról készült lenyomatot altatásban készítették volna, ami kétnapos kórházi tartózkodással jár. Ezt semmiképp nem szerettük volna. A szájpadról készült lenyomat elkészítése problémamentesen, altatás nélkül zajlott, délután pedig már úton voltunk hazafelé a szájpadlemezzel együtt.
Körülbelül három hét elteltével Mauro egyre nyugtalanabb lett a mellen. Úgy tűnt, túl kevés tej folyik a szájába. A szoptatási tanácsadó ekkor hozott nekünk egy “Szoptanít” (SNS) készüléket, aminek segítségével Mauro több tejhez jutott és újra elégedettebb volt.
Napközben Mauro a mellemen szopott, éjjel a férjem etette ujjetetővel. A Haberman-üveget nem akartam használni, mert attól féltem, hogy Mauro majd elutasítja a mellemet. A szoptatás egyszerűen túl fontos volt nekem, az ujjetetővel pedig viszonylag jól boldogultunk. Ha épp úton voltunk, és nem állt rendelkezésünkre szoptatáshoz megfelelő helyiség, akkor is az ujjetetővel adtunk Mauronak tejet. Idővel saját módszert fejlesztettünk ki, amivel mind a férjem, mind a nagymama tudta etetni Maurot.
Ez egy nagyon intenzív, kemény időszak volt. A fejés sok energiámat, a Szoptaníttal szoptatás sok időmet felemésztette, emellett pedig még a nagyobbik fiamat is el kellett látnom. Ha nem kaptam volna támogatást a férjemtől és az édesanyámtól, aki kétnaponta jött és mindenben segített, amiben csak tudott, nem tudom, hogy vészelem át ezt az időszakot.
Szoptatás az operáció előtt
Az operációig tartó időszakban újra és újra eljutottam az erőm határához. Emögött a kimerültség, az aggodalom, a félelem és Mauro hasadéka miatti bűntudatom állhatott. Ekkoriban terapeutához jártam Mauróval együtt, ami sokat segített. Ott ugyanis megszabadultam az aggodalmaktól és a félelmektől, és újra visszataláltam Mauróhoz.
Mauro közelsége a szoptatás alatt, a tudat, hogy anyatejjel táplálom őt, és hogy az operációt követően normálisan fogom tudni szoptatni, motiváltak abban, hogy tovább folytassam.
3 hónapos korában Mauro ismételten elutasította a mellemet. A Szoptanítból túl lassan folyt a tej, ezért a kisfiam türelmetlen és nyűgös lett. Így aztán két hétig a szoptatás ideje alatt ujjetetővel is spricceltem a szájába tejet. Ezzel a módszerrel ugyan elegendő tejet kapott, nekem azonban nagyon körülményes volt. Egy német édesanyától azt a tippet kaptam, hogy fúrjak egy lyukat a szoptanít palackjába, hogy gyorsabban folyjon belőle a tej. Az ötlet hatására Mauro és én sokkal jobban boldogultunk a Szoptaníttal és szoptatás ismételten könnyebben ment.
Mivel időközben nagyon sok tejem lett, már csak napi négy alkalommal fejtem, ami szintén megkönnyítette a hétköznapokat.
Az operáció: a hasadék bezárása és „igazi” szoptatás
Miután a műtét időpontján kétszer is változtattak, ami ismételten nagy megterhelést jelentett számunkra, mind érzelmileg, mind pedig szervezésileg, Maurót 7 hónaposan végre megoperálták. Mauro szájpadját és ajkát egy műtéttel zárták be. A jól sikerült műtét után hat napot töltöttünk a klinikán. A hat nap alatt egy zárólemez volt a szájában, ami rögtön az operáció után megkönnyítette az itatást (anélkül, hogy gyomorszondára lett volna szüksége). Mauro keveset akart inni, mert az infúzióból is kapott folyadékot. A mellemről először tudomást sem akart venni. A hatodik napon, a lemez eltávolítása után szoptattam meg először Szoptaníttal. Rögtön észrevettem, hogy egészen másként szívta a tejet. Igen, végre tudott igazán szívni!
Attól kezdve olyan volt nekem az egész, mint egy kis csoda. Minden nap közvetlenül a mellemből szopott, és csak keveset a Szoptanítból. Két héttel a hazaérkezésünk után leálltam a fejéssel, Mauro kizárólag szopott! Milyen egyszerű és feszültségmentes a szoptatás! Valódi élvezet!
A műtét eredményével maradéktalanul elégedettek vagyunk. Mauro gyorsan kipihente a fáradalmakat, és amikor a piros heg is egyre jobban elhalványult, alig lehetett észrevenni az egykori hasadékot. Mauro ekkoriban fedezte fel az evést, ami nagy örömöt okozott neki. 13 hónapos koráig szoptattam, amikor elválasztotta magát.
Nagyon boldog vagyok, hogy Mauro számára lehetővé tehettem a szoptatást, és örülök, hogy ezt a körülmények is lehetővé tették: a folyamatosan termelődő tejem, a problémamentes és felejthetetlen otthonszülés, a bába intenzív és szívből jövő segítsége, a szoptatási tanácsadó hozzáértő és erőt adó támogatása, gondoskodása, a férjem és édesanyám kincset érő támogatása a hétköznapokban, a sebészek csodás munkája, a gyermekorvos és terapeuta feleségének segítségnyújtása, akik újra és újra erőt adtak!
Ezúton szeretnék tiszta szívből köszönetet mondani a fentebb felsorolt összes embernek, aki mellettünk állt!
Az írás és a képek forrása: http://www.stillenbeispalte.de/erfahrungsberichte/
Fordította: Somogyi Boglárka, LLL szoptatási tanácsadó