Dávid babánk nyílt örökbefogadás útján csöppent a családunkba. És szó szerint betoppant! Igaz, a várakozás három és fél évig tartott, mégis váratlanul ért az a “bizonyos telefon” 2010 októberében. A Gólyahír Egyesület munkatársa tette fel a várva-várt kérdést: “A várólista elejére kerültünk, készen állunk-e egy újszülött gyermek fogadására?” Lévén válaszunk “IGEN”, még aznap találkozóra mentünk a vérszerinti anyával, aki 10 nap múlva hozta világra kisfiunkat. A gyámhatósági procedúra lezajlása után, 9 naposan hozhattuk haza Dávidot a családi otthon melegébe.
Már a várakozás hosszú évei alatt keresgéltem az interneten és bukkantam rá arra a fontos és számomra újdonságnak számító információra a La Leche Liga oldalán, hogy örökbefogadott babát márpedig lehet szoptatni! Már akkor elhatároztam, hogy megpróbálom. Elszántságomat csak erősítette, amikor egy Gólyahíres találkozón az egyik örökbefogadó anyuka beszámolt sikeres szoptatásáról. Még Dávid születése előtt beszereztük a kellékek egy részét, mint például a kézi mellszívót, ami aztán sosem nőtt a szívemhez. Ahogy kell, elkezdtem a fárasztó és sziszifuszinak tűnő mellszívást. Persze ekkor még nem voltam túl kitartó és rendszeres. Ezen kívül még beszereztük az elengedhetetlen SNS (szoptanít) készüléket is. Illetve utánajártunk és beszereztünk más anyukáktól anyatejet, hogy ne tápszert kelljen babuskánknak fogyasztania.
Dávid hazaérkezése után a védőnőnk felhívta a figyelmemet: “Ha valóban szoptatni akarok, akkor azonnal kezdjem el használni a szoptanít készüléket, különben a szopóreflex a sok cumisüveg használattól elromlik.” A játszócumit is teljesen sutba dobtuk, hogy az se okozzon cumizavart. Nem is gondoltam, hogy a használati utasítás szerint olyan egyszerűnek tűnő mozdulat a gyakorlatban ilyen nagy nehézséget jelenthet a kezdetekben: ti. a gyermek szabályos mellre tétele úgy, hogy a kis csövecske is a baba szájában legyen és megfelelően tudja szívni. A másik kihívás: az éjjel közepén, amikor a biológiai órám egyre hangosabban azt kakukkolja, hogy „nyomás aludni”, a kialvatlanságtól bizony émelyegve, néha kedvetlenül, amikor már 3 órája tart az altatás és a fiatalúr végre elszenderedett, akkor kezdtem neki a mosogatásnak, fertőtlenítésnek, majd pedig az elmaradhatatlan fejésnek. Igen hamar kiderült, hogy a kézi mellszívó nem elégséges, hanem elektromos kell, sőt, később kölcsönzött dupla mellszívóval gyorsítottunk.
A 2. héten a szoptatási tanácsadáson azt javasolták, hogy amellett, hogy a gyermek minél gyakrabban van mellre téve, naponta hatszor tanácsos fejni, mellenként 12-15 percet, kb. 5 percenként váltogatva. Hatszor??? Értem én, hogy az agyamnak folyamatosan azt az üzenetet kell küldeni, hogy “termelj prolaktint”, de egy párhetes újszülöttel úgy tűnt, nincs annyi perc egy napban, hogy ez kivitelezhető legyen. Jó, ha ilyenkor van férj, anya, szomszéd, barátnő stb., akitől az ember leánya segítséget kérhet, és nem is restell, gondolok itt a házimunkára, vagy egyéb futkosni valóra, vagy éppen egy rövid babafelügyeletre. Iszogattam én is tejtermelést serkentő teákat, szedtem gyógynövényes kapszulákat, próbáltam eleget aludni (de csak próbáltam) és egészségesen, “szoptatós anyásan” táplálkozni. Ezen kívül léteznek homeopátiás szerek, illetve drasztikusabban beavatkozó hormonkészítmények. Én utóbbi kettővel nem éltem. Viszont hívő emberként imádkoztam, hogy sikerüljön gyermekemet szoptatni.
Hogy haladtam a saját tejtermeléssel ezután? Az időszámítást Dávid hazaérkezésétől kezdve, a 8-10. napon intenzív fejés és szoptanít táplálás után jelent meg az első csepp tej fejés közben. További hét telt el, mire 8-10 csepp gördült le a gyűjtőedény aljára. Újabb hét múlva már 10 ml. Ekkor már a szoptanít táplálás előtt mellre tettem gyermekem és hagytam, hogy elfogyassza a rendelkezésre álló csekély mennyiségű tejemet. Az SNS csövecskét csak ezután dugtam a szájába. Közben a hasfájósság elég komoly panaszforrássá vált Dávidnál és rászoktunk a komfortszopásra is. 2 hónapos korában már evés közben aludt el “cici-vigasztalással”. A harmadik hónapban volt a saját tej mennyisége a maximális, ami az etetések közötti fejéskor néha érte az 50 ml-t is, de ez igen rövid ideig tartott, ezt követően csökkent a mennyiség máig nem tudom, miért. A szoptanítot emiatt sajnos sosem tudtuk elhagyni, mindig szükség volt kiegészítésre. A szoptatós időszaknak egy mindkettőnket megtámadó nagyon makacs és intenzív megfázás/nátha vetett véget, ami miatt a napunk nagy részét orrszívással töltöttük 5 héten keresztül. Segítségem nem lévén, minden más, babával és háztartással kapcsolatos tevékenység mellé már nem fért bele az intenzív fejés. Ezután csak a babusgatáshoz és testkontaktus fenntartásához használtuk a szopizást még néhány hétig, az etetések során ekkor már cumisüveget használtuk.
Azt mindvégig fontosnak tartottam, hogy anyatejet kapjon kisfiunk, – még ha nem az enyémet is – így folyamatosan kapcsolatban voltunk gyerekorvosunkkal és védőnőnkkel, akik segítettek háztól-házig rendszerben anyatejhez jutni. Örökbefogadott babáknak ugyanis 8 hónapos korig jár anyatej. Bár sok anyatej adó anyuka visszariadt a vizsgálatok sorozatától és bürokráciától, ami az anyatej OEP felé való elszámolásával járt, de a végén mindannyian úgy értékeltük, hogy mindenki jól járt.
Könnyű volt-e ezt az egészet véghezvinni? Koránt sem. Őszinte leszek: sokszor éreztem, hogy “minek is erőltetem ezt az egészet”, “már nagyon görcsös és izzadságszagú ez az egész”, “fel kéne adnom, inkább pihennem kellene” stb. De aztán mindig az eredeti célomra gondoltam: a szoptatás nyújtotta testközelséggel, intimitással szerettem volna erősíteni, az örökbefogadott babánk egyébként is hátrányból induló kötődését. Másodlagosan ugyan, de egy idő után az is vezérelt, hogy a kételkedőknek bebizonyítsam, hogy ez valóban lehetséges. Ugyanis még legközelebbi családtagjaim is, beleértve szüleimet és férjemet, hitetlenkedve fogadták a szoptatással kapcsolatos terveimet. És célomat elértem-e? Az eleinte nagyon stresszes, kimerült, aggódó anyukából és nagyon sírós kisfiából, összecsiszolódott, szeretetteljes baba-mama páros lett és természetesen apa is boldog részese harmonikus családunknak. Bár hosszú és göröngyös volt az út, ami a célhoz vezetett, egyetlen lépését sem cserélném el semmi pénzért sem. Bátorítok minden örökbefogadó édesanyát, hogy próbálja meg szoptatni kisbabáját és ehhez kérjen minél több fórumon segítséget, támogatást. MEGÉRI!
Greskóné Gereczi Kata