Kedves Kriszta, mesélj magadról, a családodról!

Jelenleg – immár második éve – Nagykovácsiban élek holland férjemmel és 2 kisfiunkkal: Dáviddal, aki 5 és fél éves és Lévivel, aki pedig néhány hete született.

Mivel foglalkoztál mielőtt megszülettek a gyerekeitek?

Magyar (magyar mint idegen nyelv specializációval) szakon végeztem a PTE-n, majd az egyetem után Hollandiába költöztem a férjemhez. Szerencsére sikerült kint megtalálni a lelkes, magyar nyelvet tanulni vágyó hollandokat, előbb privát úton, majd nyelviskolákban is, így tudtam nyelvtanárként dolgozni.

Nem hiányzik – e az otthontól távoli munka, a munkahelyed, a hivatásod?

Egyelőre nagyon élvezem, hogy újra kisbaba van a családunkban, a napokat szépen kitöltik a család és a ház körüli teendők.

Voltak esetleg olyan nehézségeid a szoptatással kapcsolatban, amire nem, vagy nehezen kaptál segítséget?

Dáviddal rögtön a szoptatási kapcsolatunk elején belefutottunk a lenőtt nyelv, azaz a nyelvfék problémába. Ugyan – szerintem, tapasztalatlan anyuka szerint – ügyesen szopizott, mégsem volt elég hatékony ahhoz, hogy beindítsa a tejtermelést. A megfelelő mennyiségű tej hiányától hamar besárgult és egyre csak fogyott. Én pedig szinte elvakultan nem akartam pótlást adni neki, hiszen én szoptatni akartam a babát. Mivel akkor még Hollandiában éltünk, a szülésznőm (ott az ő feladatuk a baba és mama állapotának ellenőrzése az első hetekben), aki egyben IBCLC végzettséggel is rendelkezett, nyitotta fel a szememet: a tejtermelés beindítása egy dolog, a baba táplálása pedig egy másik. Optimális esetben ez egymásra hatva és egyszerre történik, ám ha nem, a kicsinek addig is ennie kell valamit, amíg a tejcsi el nem indul. Így kisfiam az első néhány napban tápszeres pótlást kapott, hogy erőre kapjon, én pedig éjjel-nappal a mellszívóval (is) próbáltam motiválni a testemet a tejtermelésre. A nyelvfékről pedig annyit mondott, hogy a protokoll szerint nem szükséges átvágni, hiszen később még nő a nyelv és így magától megnyúlik…
Mi az interneten egészen másféle (szak)véleményeket is találtunk, amit pedig a nyelvelsajátításról az egyetemen tanultam, az szintén ellentétes volt ezzel. Aztán szerencsére a karácsonyi szünet ellenére is találtunk egy olyan gyermekorvost, aki felcsippentette a nyelvféket a baba életének 8. napján. A 12. napon már egyáltalán nem volt szükségünk pótlásra, olyan ügyesen szopizott, ma pedig tisztán ejti azokat a hangzókat is, amelyekhez a nyelvet a szájpadláshoz kell nyomni.

Bizonyára sok olyan tapasztalatot szereztél a gyerekeiddel, amik segítenek, hogy könnyebben beleéld magad más mamák helyzetébe. Mesélnél nekünk néhányat?

Ez a fajta megtapasztalás az életemben előbb bekövetkezett, mint az első gyerekünk születése. A vegyes házasság nagyon jó tanítómesterem/tanítómesterünk, hiszen nap mint nap szembesültünk az eltérő kultúrából, nyelvből, szokásrendszerből adódó konfliktushelyzetekkel, amikor egyikünk „meg nem értettnek” érzi magát. Hamar kialakult és megszilárdult bennünk az „ő most vajon hogyan érzi magát” attitűd, amely számomra mind a saját gyerekeink nevelésében, mind a csoportvezetésben nélkülözhetetlen eszközzé vált.
Persze mi is átéltük néhányszor azt is, amikor egészségügyi dolgozók vagy akár a család részéről is betonfalakba ütköztünk és nem értettük, hogy miért… Emlékezetes miértjeinkből néhány: Miért kell egy kéthetes csecsemőt meztelenül várakoztatni 10 percet? Miért kéne egy másfél évest egyedül hagyni az orvossal? Miért tudja mindenki jobban, hogy mire van az ÉN babámnak szüksége? Miért aggódnak és sajnálkoznak a nagyszülők, hogy „szegény gyerek”, ha meglátják hordozókendőben aludni? Stb stb stb…

Mikor találkoztál először a La Leche Ligával?

2006 nyara körül, az első várandósságom alatt hallottam először a létezéséről.

Mikor éreztél igazán igényt arra, hogy megoszd a tapasztalataidat más édesanyákkal?

Amikor Dávid 1 éves körül volt, eldöntöttem, hogy a szülés körüli segítő munka sokkal közelebb áll a szívemhez, mint a nyelvtanítás, így beiratkoztam egy szülésfelkészítő-trénerképzőre (Samen Bevallen, itthon Együtt Szülők néven próbálom meghonosítani) és babamasszázs-oktató képzőre is. Ezek a tanfolyamok természetesen nem – ahogy számomra a Liga sem – arról szólnak, hogy a saját tapasztalataimat osszam meg a mamákkal, hanem az ő saját élményeikről, félelemeikről, amelyek feldolgozásához, „helyretételéhez”, megoldásához, a felkészüléshez stb én a biztos ismereti hátteret próbálom nyújtani. A Liga konkrétan csak később került a terveimbe…

Mikor gondoltál arra, hogy csoportvezető legyél?

A szülésfelkészítő és babamasszázs-oktatói tanulmányaim befejezése után még mindig hiányérzetem volt, szerettem volna a csomagot „kikerekíteni” alaposabb szoptatási ismeretekkel is. Mivel ekkor már nemzetközi szervezetnél szerettem volna akkreditáltatni magamat, csak a Liga jöhetett számításba.

Mikor akkreditáltak LLL szoptatási tanácsadóként?

2011 novemberében, szóval még a „fenekemen van a tojáshéj”.

Működik/működött-e csoportod? Mik a terveid ezen a téren?

Lévi születése előtt két csoportot is indítottam, egyet Nagykovácsiban, egyet pedig a XII. kerületben. Sajnos még csak kisebb létszámmal működnek (4-5 biztos résztvevő mindkét helyen), remélem, hogy a jövőben sikerül több mamát is „becsábítanunk”.