Elválasztás: fokozatosan, szeretettel

Az elválasztás élményét minden szoptató édesanya átéli. Az elválasztás akkor kezdődik, amikor a baba az anyatejen kívül más enni- vagy innivalót kap; lezárására pedig az utolsó szopással kerül sor. Az elválasztás – annak ellenére, hogy gyakran határozott időponthoz kötődő eseménynek tartják – ideális esetben egy folyamat. Az édesanya szemléletmódjától függően az elválasztás lehet hirtelen vagy fokozatos. Tarthat napokig, hetekig vagy néha hónapokig.

Az elválasztás angol kifejezése: “wean”, melynek jelentése: “megelégedés” vagy “beteljesedés”. A történelem során az elválasztást többnyire a növekedés természetes fokozatának tartották, azaz a gyermek már “eleget kapott”, betelt. Napjainkban ezt mégis sok édesanya – ahelyett, hogy természetes folyamatként ünnepelné – inkább a megvonás és a boldogtalanság időszakának tartja. Az édesanya hozzáállása nagy mértékben befolyásolhatja saját és babája fizikai és érzelmi közérzetét. A merev szemléletmód az elválasztást szükségtelenül fájdalmassá és bonyolulttá teszi, holott lehetne kellemes emlék is. Van mód arra, hogy olyan gyengéden és szeretettel fejezzük be a szoptatást, ahogyan az elkezdődött. A fokozatos és szeretetteljes – mind az édesanya, mind a baba érzéseit figyelembe vevő – elválasztás nagyon pozitív tapasztalatokkal gazdagíthatja mindkettőjüket.

A hirtelen elválasztás hátrányai

A hirtelen elválasztás okozza a legnagyobb nehézséget az édesanyának és a babának egyaránt, ezért ezt a lehetőségekhez mérten próbáljuk elkerülni. Az édesanya számára a hirtelen elválasztás komoly hátránya a rossz közérzet, de előfordulhatnak egészségügyi problémák is. Mivel a szoptatás a biztonságnak és a testi közelségnek éppúgy forrása, mint a tápláléknak, a hirtelen elválasztás érzelmi sérülést okozhat a babának. A fokozatos elválasztás előnye, hogy az édesanya a kimaradt szopásokat lassanként más módon, több odafigyeléssel és dédelgetéssel kompenzálhatja.

Előfordulhat, hogy a hirtelen elválasztást egészségügyi okok teszik szükségessé. Ha orvosunknak ilyen esetben jelezzük, hogy a szoptatást továbbra is folytatni szeretnénk vagy időt szeretnénk kapni a fokozatos elválasztásra, általában mindig található valamilyen megoldás és a felírt gyógyszer helyett – ami mellett nem szoptathatnánk – valamilyen más szert kaphatunk. Az is lehetséges, hogy az ajánlott orvosi kezelés vagy különleges eljárás megváltoztatható vagy akár el is halasztható. A La Leche Liga vezetőinek rendelkezésre állnak azok az információk, hogy melyik gyógyszer egyeztethető össze a szoptatással. Ugyanakkor még olyankor is, amikor a szoptatással össze nem egyeztethető gyógyszert kell szednünk, lehetőségünk van arra, hogy folyamatosan kifejjük tejünket, és a kezelés befejezése után visszatérjünk a szoptatáshoz.

Azokban a ritka esetekben, amikor a hirtelen elválasztás nem kerülhető el, a mell telítettségéből eredő fizikai kellemetlenségek csökkenthetők. Ennek érdekében használjunk olyan melltartót, mely jól megtámasztja a mellet és a korábban viseltnél egy számmal nagyobb! Fogyasszunk lehetőleg kevésbé sós ételeket, ugyanakkor változatlan mennyiségű folyadékot ihatunk, és csak annyi tejet fejjünk ki, hogy ne feszüljön a mellünk! Az egyre csökkenő mennyiségű lefejt anyatej hatására a mellben termelődő tej mennyisége is lassan csökkenni fog. A mell lekötése, leszorítása – amit néha még mindig ajánlanak – elavult gyakorlat, ami növelheti kényelmetlenségeinket, és a tejcsatornák elzáródásához vezethet. A tejelválasztást megszüntető gyógyszerek használatának komoly mellékhatásai vannak; ezeket a La Leche Liga nem ajánlja.

A hirtelen elválasztás időszakában a babának is vannak speciális szükségletei. Kérjük ki gyermekorvosunk tanácsát, hogy milyen ételekkel helyettesíthetjük az anyatejet! Ezek a gyermek életkorától függően igen különbözőek lehetnek. Ebben az időszakban különösen sok figyelmet, együttlétet, dédelgetést biztosítsunk babánknak! A hirtelen elválasztás ideje alatt sokan késztetve érzik magukat arra, hogy távol maradjanak gyermeküktől, mert attól félnek, hogy babájuk ragaszkodni fog a szopáshoz – holott kicsinyünknek éppen az elválasztás alatt van leginkább szüksége arra, hogy szeretetünkről biztosítsuk őt.

Csecsemő tervezett elválasztása

Az előzetesen megtervezett, fokozatos elválasztás mindenképpen előnyösebb a hirtelen elválasztásnál, azaz annál, hogy előbb választanánk el gyermekünket, mint hogy ő erre felkészülhetett volna. Tervezett, fokozatos elválasztás esetén – két-három naponként napi egy szoptatást elhagyásával – tejtermelésünk fokozatosan csökken, és ez csak kismértékű telítettségérzéssel és kellemetlenséggel jár. Ezzel a beosztással mi is megbizonyosodhatunk arról, hogy babánk jól alkalmazkodik a változásokhoz; egyúttal a szoptatás ideje alatt nyújtott testközelséget nagyobb mértékű szerető odafigyeléssel is helyettesíthetjük. Némelyik csecsemőnek erős a szopási igénye, ezért ők más pótlékot keresnek, például a hüvelykujjukat szopják az elválasztás alatt vagy után. Ha az ujjszopást szeretnénk kiváltani, cumisüveget vagy cumit is használhatunk. A tervezett elválasztás gyakorlati részletei függnek a gyermek korától. Mindig beszéljük meg orvosunkkal, hogy mit adjunk a babának anyatej helyett! Nagyon fiatal csecsemő esetében az elválasztás magában foglalja a megfelelő anyatejpótló tápszer kiválasztását és a szoptatás helyettesítését cumisüveg használatával. Ha a baba már közel egy éves, más ételeket is eszik, és jól iszik pohárból, a cumisüveg el is hagyható.

Fiatal csecsemő esetében az elválasztás alatt a legnagyobb gond maga a táplálék, mivel az anyatejes táplálás az elsőrendű és a legkitűnőbb táplálási mód, ami testközelséget és komfortérzést is nyújt. A fiatal baba fokozatos elválasztása érdekében két-három naponként egy étkezést helyettesítsünk tápszerrel! Körülbelül két hét múlva a kicsi már csak naponta egyszer vagy kétszer fog szopni. Ha nem sürgős a teljes elválasztás, még folytathatjuk ezeket a szoptatásokat további egy-két hétig vagy hosszabb ideig is. Mindaddig, amíg babánk folytatja a szopást, mellünk elegendő tejet fog termelni ezekhez az étkezésekhez.

Kisgyermek tervezett elválasztása

Bár a szoptatás egészségügyi és táplálkozási előnyei mindaddig érvényesülnek, amíg gyermekünk szopik, a szopás érzelmi oldala a baba növekedésével fontosabbá válik. A kisgyermekek – más megszokott dolgokhoz hasonlóan – a szopáshoz is nagyon erősen ragaszkodhatnak, ezért erre az elválasztás ideje alatt fokozottan legyünk figyelemmel.

Tekintettel arra, hogy kisgyermekünk ebben a korban fejlődése alapján még felkészületlen az elválasztásra, a folyamat több hetet vagy hónapot is igénybe vehet. Ha ebben az időszakban fokozott odafigyeléssel segítünk neki, akkor a szopást könnyebben, minimális megrázkódtatással lesz képes abbahagyni. Dr. William Sears gyermekgyógyász és nyolc gyermek édesapja ezt mondja: “Egy okos baba, aki élvezi a boldog szoptatási kapcsolatot, csak akkor hajlandó azt magától feladni, ha mi magunk ajánlunk fel neki másfajta érzelmi táplálást, amely ugyanolyan vonzó és szeretettel teli.” A következő ötletek már sok édesanyának megkönnyítették ezt a folyamatot:

Rendszeresen ajánljunk fel gyermekünknek ennivalót, kis falatokat, innivalót, hogy a lehető legkisebbre csökkentsük éhségérzetét és szomjúságát! Azt is vegyük figyelembe, hogy más okai is lehetnek, ha a kicsi szopni akar: például közelségre vágyik, szopni szeretne, vigasztalásra van szüksége (megsérült vagy elkeseredett), unatkozik (nincs mit csináljon), vagy álmos.

“Ne ajánljuk fel, de ne utasítsuk vissza!”, azaz ha a kicsi kéri, akkor szoptassuk meg, de egyébként ne kínáljuk fel a lehetőségét! Ezt a módszert a következő javaslatokkal együtt alkalmazva az elválasztás folyamata meggyorsítható.

A legtöbb gyermek meghatározott időben és helyen szeret szopni. Ha megváltoztatjuk napirendünket, mindennapi szokásainkat, akkor gyermekünk figyelmének elterelésével sírás nélkül hagyhatjuk el a szoptatásokat. Gondoljuk végig az elején, hogy mikor, milyen helyzetekben igényli a szopást a kicsi, és hogyan változtassuk meg napi tevékenységeinket úgy, hogy babánk természetes módon kevesebbszer szopjon! Ha például gyermekünk akkor szokta kérni a szopást, amikor leülünk kedvenc fotelünkbe, akkor az elválasztás ideje alatt kerüljük a fotelt és használjunk másik helyet a szoptatásra.

Bátorítsuk a baba édesapját, hogy játsszon aktív szerepet az elválasztásban! Ha a kicsi rendszerint akkor akar szopni, amikor reggel felébred, keltse őt édesapja, és vigye reggelizni. Az apa abban is segíthet, hogy a gyermek éjjel visszaaludjon, ha felébred, és nappal is csinálhatnak külön programokat.

Előzzük meg, hogy gyermekünk szopni akarjon, és ajánljunk fel helyettesítőket és figyelemelterelő dolgokat! Ez az előzőhöz hasonlóan kipróbált módszer, ami sokkal pozitívabbá teszi a gyermek számára a tervezett elválasztást. Gondoljuk végig, hogy mivel helyettesíthetnénk a szoptatást, tekintsük át újból napirendjét és azt, hogy miért is akar szopni!

A szopást pótló dolgokat az előtt ajánljuk fel, hogy gyermekünk szopni kívánna! (Ha ő már kérte, hogy szophasson, és mi valami mást kínálunk fel neki helyette, azt elutasításnak érezheti.) Ismerve gyermekünk általános szopási szokásait, felajánlhatunk neki egy különleges finomságot vagy innivalót közvetlenül a szopási idő előtt, majd elvihetjük őt kedvenc helyére. Ez lehet egy játszótér vagy egy barát háza, ami további figyelemelterelést biztosít. Ha ételt használunk helyettesítőnek, akkor az gyermekünk érdekében – cukorka vagy más édesség helyett inkább – egészséges, tápláló ennivalót legyen.

A figyelemelterelés egyes gyermekeknél hatékonyabb, mint másoknál. Néhányan sokkal gyakrabban akarnak szopni, amikor otthon vannak és unatkoznak, és ritkábban szopnak, ha elmennek otthonról, és elvonja figyelmüket az új környezet. Ilyen típusú gyermekek esetében az elválasztás ideje alatt célszerű a nap minél nagyobb részét az otthontól távol, olyan környezetben tölteni, ahol a kicsi jól érzi magát. Más gyermekek akkor szopnak gyakrabban, ha túl sok élmény éri őket. Ilyen gyermekek esetében célszerű a zavaró tényezőket semlegesíteni, és minél több időt otthon tölteni.

A szoptatás elhalasztása különösen hatékony az olyan gyermeknél, aki rendszertelen időben és helyen szopik. Ámbár ez csak akkor működik jól, ha gyermekünk elég idős ahhoz, hogy várni tudjon. Ha a halasztás azt az érzést kelti benne, hogy csak távol akarjuk őt tartani magunktól, akkor még elszántabban fogja igényelni a szopást.

A szopási idő lerövidítése általában hatékony a kétévesnél idősebb gyermekeknél, és némely gyermek számára ez a tervezett elválasztás jó kezdetéül szolgálhat.

Az alkudozás néha jól működik idősebb, szopó gyermekeknél. Gyermekünket, aki közel van a természetes elválasztáshoz, kölcsönös megegyezéssel talán meggyőzhetjük arról, hogy korábban abbahagyja a szopást. A legtöbb három évnél fiatalabb gyermek azonban nem elég érett és előrelátó ahhoz, hogy megértse az ígéret értelmét.

Legyünk figyelemmel gyermekünk reakcióira és annak megfelelően döntsük el, hogy melyik módszert részesítjük előnyben! Lehet, hogy az egyik ötlet hatékonyabb, mint a másik. Gyermekünk például szomorúvá válhat, ha elhalasztjuk a szoptatást, de jól érzi magát, ha eltereljük a figyelmét, és igényét mással igyekszünk helyettesíteni. Előfordulhat az is, hogy számára bizonyos szopási alkalmak fontosabbak, mint mások. Ilyen esetben a bensőségesebb alkalmak folytathatók az elválasztási időszakban is, és megengedhetjük neki, hogy a kedvenc szopásait hagyja abba utoljára. Ha gyermekünk még azután is ragaszkodik ezekhez a szopásokhoz, hogy a többivel már felhagyott, egy ideig még nyugodtan megadhatjuk neki ezt a lehetőséget. Például némely gyermek erősen kötődik a délutáni, és az esti elalvás előtti szopásokhoz – ilyenkor dönthetünk úgy, hogy ezeket a szoptatásokat addig folytatjuk, míg gyermekünk már le tud mondani ezekről is.

A fokozatos, tervezett elválasztás előnye, hogy váratlan helyzetek esetén rugalmasak lehetünk. Előfordulhat például, hogy megbetegedése esetén gyermekünk vigasztalásként többször is szeretne szopni. Ekkor visszatérhetünk a gyakoribb szoptatáshoz, míg a kicsi jobban nem érzi magát; az elválasztást aztán később folytathatjuk. Szükségtelen siettetnünk az elválasztást, hiszen az mind nekünk, mind gyermekünk számára elég nagy változás, és az alkalmazkodáshoz időt kell hagyni.

A természetes elválasztás

Bár társadalmunkban az édesanyák gyermekeiket általában egyéves kor alatt választják el, a szoptatási időszakot korábban évezredeken keresztül, és a világ nagy részén még ma is inkább években és nem hónapokban mérik. Az átlagos tartam kettő és négy év között van. Az emberiség teljes egészét figyelembe véve a természetes elválasztás a leggyakoribb módszer. Vannak, akik azért döntenek a természetes elválasztás mellett, mert helyesnek tartják, mások azért választják ezt, mert ez jár a legkevesebb munkával.

Sokan tartanak attól, hogy ha nem kezdeményezik gyermekük elválasztását, akkor az “örökké szopni fog”. Valójában a gyermekek maguktól kinövik a szopást ugyanúgy, ahogy más kisbabás viselkedésmódokat is elhagynak. Mennyi ideig tart ez? Ahogy tág határok között változik, hogy egy gyermek mikor tanul meg járni, mikor bújik ki az első foga, és mikor lesz szobatiszta, ugyanúgy változik az a kor is, amikor a gyerek kinövi szopás iránti igényét. Vannak babák, akik természetes módon egy-két éves korukban abbahagyják a szopást, míg más gyermekek még hároméves korukban is javában szopnak. A gyermekek idősebb korukig tartó szopásának többféle oka is lehet: erős szopási késztetés, a testközelség és érintés iránti hatalmas igény, fel nem ismert allergia vagy más problémák. A természetes elválasztás jóváhagyja a gyermekek különbözőségeit azáltal, hogy megengedi nekik a saját ütemük szerinti növekedést, hiszen a nekik megfelelő időben hagyhatják abba a szopást. Csak egy dolgot tudhatunk biztosan: előbb-utóbb tényleg minden gyermek felhagy a szopással.

Bár ez elsőre meglepőnek tűnhet, de az egyéves koron túli szoptatás sok előnyt nyújt mind nekünk, mind gyermekünknek. Így például kevesebb alkalommal betegednek meg a még szopó tipegők. A szoptatás ilyenkor mindig kész vigasztalási lehetőséget és táplálékforrást nyújt. Az anyatej könnyebben feldolgozható táplálékot biztosít az allergiás gyermekeknek is, akiknek hosszabb ideig tartó védelemre lehet szükségük, hogy kifejlődjön a más ételek iránti tűrőképességük. Arra vonatkozóan is vannak tapasztalatok, hogy a beszédet és az olvasást (különösen fiúknál) serkenti a hosszú szopás, és a későbbiekben sokkal ritkábban van szükség fogszabályozásra.

Egyes esetekben a kizárólagos szoptatás – amelyet a szilárd táplálékok fokozatos bevezetése követ –termékenységet gátló hatással lehet a baba kétéves koráig. Ezen túlmenően a szoptatással könnyen megnyugtathatjuk gyermekünket. Sok dédelgetést és további testközelséget biztosíthatunk általa. A szoptatás által testünkben szétáradó nyugtató hormonok gyermekünk számára is nyugodtabbá és élvezetesebbé tehetik a mindennapi életet. A természetes elválasztás általában fokozatos (bár gyermekünk néha korábban és gyorsabban hagyja abba a szopást, mint azt vártuk volna), és ez lehetővé teszi, hogy tejünk mennyisége lassan és fokozatosan csökkenjen. Bár nekünk – növekedésével párhuzamosan – bátorítanunk kell gyermekünk függetlenségét, a természetes módon történő elválasztás során soha nem kell egy olyan boldogtalan gyermekkel küszködnünk, aki ellenáll elválasztási törekvéseinknek. Szükségtelenné válik a cumi vagy cumisüveg használata is, amit csak még később tudnánk elvenni gyermekünktől.

A természetes elválasztásban sokunk számára a legnagyobb kihívás, hogy meg kell küzdenünk mások véleményével, és tartanunk kell attól a kényelmetlen helyzettől, hogy gyermekünk nyilvános helyen akar szopni. Bár egy két-hároméves, cumisüvegből etetett gyermek megszokott látványnak számít, idősebb gyermekünk szopása miatt esetleg kínosan érezhetjük magunkat. De éppen a természetes elválasztás miatt kerülhető el, hogy nyilvános helyen kelljen szoptatunk, mivel gyermekünk ilyen korban általában már ritkábban fog szopni, mint azt csecsemő korában tette. Így viszont mi határozhatjuk meg, hogy hol és mikor szoptatunk. Dönthetünk úgy, hogy különböző helyen és időben szoptatunk, de előre el is tervezhetjük a szoptatás módját. Érdemes egy “becenevet” választani a szopásra, amit gyermekünk nyugodtan kimondhat nyilvános helyen is anélkül, hogy zavarba hozna vele bennünket. Fontos, hogy a “szopás” és a mellre utaló szavak ne hangozzanak el. Ilyen helyzetekben az is segít, ha körültekintően választjuk meg ruházatunkat. Célszerű például takarószerű felsőruhát – mint például poncsót vagy vállkendőt – használni, így gyermekünk észrevétlenül tud szopni. Vehetünk vagy készíthetünk speciális, szoptatáshoz tervezett ruhát kis nyílásokkal, hogy elkerüljük az akaratlan figyelemfelkeltést. A nyilvános helyen szoptatást úgy is elkerülhetjük, hogy helyettesítő dolgokat kínálunk fel, például kis falatokat, innivalót, vagy éppen játékot, könyvet. Ugyanakkor azt is megtehetjük, hogy keresünk egy nyugodt helyet a szoptatáshoz. Ilyen lehet egy próbafülke az áruházban vagy egy hálószoba a barátoknál vagy rokonoknál.

Gyermekünk szükségletei és saját érzéseink

Bár hozzáállásunk játssza a legfontosabb szerepet, az elválasztás folyamatára mégis hatással vannak gyermekünk szükségleteivel és saját érzéseinkkel kapcsolatos tényezők is. Még hasonló korú gyermekek között is vannak különbségek: egyesek érettebben teszik meg ezt a lépést, mint mások. Ha gyermekünk kiborul, és sír, vagy ragaszkodik a szopáshoz akkor is, ha megpróbáljuk elterelni a figyelmét vagy más módon megnyugtatni, ez azt jelentheti, hogy számára az elválasztás túl gyors vagy más megoldás hatékonyabb lenne. A túl gyors elválasztás másik jele: viselkedésbeli változások vagy visszafejlődés, pl. dadogás, éjszakai felébredés, a túl erős ragaszkodás, az elválástól való új vagy fokozott félelem, harapás (ha azelőtt soha nem fordult elő), valamint olyan tünetek, mint a gyomorpanasz és székrekedés.

Gyermekünket saját érzéseink is befolyásolják. Ha szeretettel adjuk magunkat kicsinyünknek, nyugodtak és biztosak vagyunk döntésünkben, akkor kevésbé valószínű, hogy gyermekünknek nehézsége lesz az elválasztás során. Ezzel szemben, ha bűntudatot érzünk az elválasztás vagy annak esetleges erőltetése miatt, sokkal nehezebbnek fogjuk találni a szeretet kimutatását babánk felé, ami nyugtalanná teheti őt, és növelheti szopás iránti vágyát.

Bár maga az elválasztás általános folyamat mind saját, mind babánk életében, mégis minden elválasztás egyedi. Mi lehet hát a legjobb tanács, amivel babánk elválasztását a növekedés pozitív ünnepévé tehetjük? Az, hogy hallgassunk a szívünkre, és legyünk érzékenyek kicsinyünk jelzéseire! Mivel a szoptatás több, mint csupán anyatej biztosítása, a legjobb módszernek a fokozatos és szeretetteljes elválasztás bizonyul.

Felhasznált irodalom

AAP Drug List Amrican Academy of Pediatrics. The Transfer of drugs and other chemicals into human milk. Pediatrics 1994, 93(1) : 137-50.Broad, F. E. The effects of infant feeding, birth order, occupation and socio-economic status on speech in six-year-old children. New Zealand Medical Journal. June 22, 1983, 483-86Bumgarner, N. Mothering Your Nursing Toddler. La Leche League International. Schaumburg, IL. 1982.Davis, _D. et al. Infant feeding practices and occlusal outcomes: a longitudial study. J Can Dent Assoc.1991, 57:593-94.Guilicki, E. The effects of breastfeeding on toddler health. Pediatric News. 1986, 12:51-54Goldman, A. Immunologic components in human milk during the second year of lactation. Acta Paediatr 1983, 72:461-62La Leche League International. The Womanly Art of Breastfeeding, 35th Anniversary ed. Shaumburg, IL 1991Lawrence, R. Breastfeeding: A guide for the medical profession, 4rd ed. St Louis: Mosby 1994Lewis, P et al The resumption of ovulation and menstruation in a well-nourished population of women breastfeeding for an extended period of time. Fertility and sterility. 1991. Vol.55 (3):529-36.