Kedves Petra! Kérlek Magadról és családodról!

Férjemmel és két fiunkkal Sopron mellett élünk egy csendes kis faluban. A fiúk 2013-ban és 2016-ban születtek, következő gyermekünket 2020. júliusára várjuk.

Korábban mivel foglalkoztál?

A gyerekek születése előtt kozmetikusként, majd egy kávézós pékségben eladó-felszolgálóként dolgoztam. A nagyfiam születése után egészen más útra léptem…

Mivel foglalkozol most a családi teendőid mellett?

Fél éves volt a fiam, amikor elkezdtem a La Leche Liga képzését, aztán babahordozási tanácsadó lettem, majd a kisebbik fiam egy éves korában beiratkoztam a Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Karára, ahol jelenleg végzős csecsemő-és kisgyermeknevelő szakos hallgató vagyok.

2018-ban létrehoztam egy közösségi teret, ahol különböző baba-mama programokkal, tanfolyamokkal, előadásokkal várom a szülőket, családokat. Nagyon élvezem ezt a munkát, úgy érzem, valóban a helyemen vagyok, mellette pedig sok időt tölthetek a gyermekeimmel, ott tudok lenni, ha szükségük van rám.

Hol találkoztál először a Ligával?

A La Leche Ligával már az első fiam születése előtt megismerkedtem, így a Ligának, A szoptatás női művészetének és a weboldalon található sok-sok olvasnivalónak köszönhetően nagyobb zökkenőktől mentes volt a fiaim szoptatása. Apró bizonytalanságok aggasztottak néha, a nagyfiam gyakori éjszakai szopizása, illetve a szilárd étel sokáig tartó mellőzése néha elbizonytalanított, hogy valóban jó-e így minden, de az idő, és a begyűjtött információk végül mindig megnyugvást és változást hoztak.

Ennek köszönhető, hogy te magad is a családok segítését választottad?

Az én sikeres szoptatásom motivált arra, hogy én is szoptatási tanácsadó legyek. A környezetemben sok édesanyával kerültem kapcsolatba, akiknek nem sikerült szoptatni a babájukat, és a legtöbb történetben éreztem, hogy hol csúszott el náluk a szoptatás, kellő információ birtokában talán másképp alakult volna. Szerettem volna segíteni rajtuk, így beírtam a keresőbe, hogy „Hogyan lehetek szoptatási tanácsadó?” Rövid gondolkodás után, a 6 hónapos fiammal elkezdetem járni Kalmár Szandi csoportjába Budapestre. Minden hónapban vonatra ültünk és utaztunk Sopronból, hogy ott lehessünk, és bár sok közeli hozzátartozóm nem értette, miért csinálom ezt, én nagyon éreztem, hogy ez az én utam, úgyhogy hűséges kísérőmmel 1,5 évig jártunk Szandi csoportjába. Rengeteget tanultam tőle, amiért nagyon hálás vagyok!

  1. őszén lettem akkreditált szoptatási tanácsadó.

2015 óta működő szoptatást támogató csoportom azóta La Leche Liga csoport lett.