Írta: Diane Wiessinger, MS, IBCLC
(Reprinted from the Journal of Human Lactation, Vol. 12, No. 1, 1996)
„Az az igazság, hogy a szoptatás nem több, mint norma. A mesterséges táplálás pedig nem ugyanaz, és nem felsőbbrendű, inkább tökéletlen és alsórendűbb a szoptatásnál. Ezek súlyos szavak, de megvan a megfelelő helyük a szótárunkban.”
„Ha szoptat, a legjobb lehetőséget választja, hogy kisbabájának a lehető legjobb életkezdetet biztosítsa. A szoptatás csodálatos előnyei egész életükre kihatnak.” – mondja a szoptatási tanácsadó. És az anya a tápszert választja. Vajon miért?
Részben azért, mert ezt a szöveget akár egy tápszert reklámozó szórólapon is olvashattuk volna. Ha a mi szavaink, fordulataink felcserélhetőek a tápszeripar szóhasználatával, akkor valamelyikünk téved. És valószínűleg nem a multinacionális tápszergyártók. Nézzünk pár nyelvi fordulatot, amely – úgy gondolom – kiforgatja szavaink értelmét.
A lehető legjobb, ideális, optimális, tökéletes. A lehető legjobb szülő vagy? Az otthoni életed ideális? Optimális ételeket készítesz? Hát persze, hogy nem. Ezek csodálatra méltó célok, nem a minimum elvárható alap. Fogalmazzuk át! Alkalmatlan vagy szülőnek? Az otthoni életed abnormális? Elégtelen ételeket készítesz? Ez fáj, ugye? Nem várhatjuk el, hogy jóval túlszárnyaljuk a normálist, de bizonyára nem akarunk az „általában elfogadott” körből kilógni.
Amikor mi (és a tápszergyártók) azt mondjuk, hogy a szoptatás a lehető legjobb módja a csecsemők táplálásának, mert ideális tápanyag számukra, tökéletes egyensúlyban vannak benne a csecsemők számára szükséges tápanyagok, a logikus válasz így hangzik: És akkor mi van? Tapasztalatunk szerint az „optimális” nem a szükséges minimum, a „normális” is elég, és ebben a szóhasználatban a mesterséges táplálás „abszolút normalitás”, és mint ilyen biztonságos és megfelelő. Az igazság az, hogy a szoptatás nem több mint normális. A mesterséges táplálás, ami se nem egyenértékű, se nem jobb, valójában hiányos, nem teljes, alsóbbrendű. Ezek nem egyszerű szavak, de bele kell, hogy férjenek a szótárunkba.
Előnyök. Amikor a szoptatás előnyeiről beszélünk – hogy kisebb arányú a rák előfordulása, hogy az allergia kockázata csökken, hogy erősebb a kötődés, erősebb az immunrendszer – ezzel csak megerősítjük, hogy a mesterséges táplálás az elfogadott, az elfogadható norma.
Az egészséggel kapcsolatos összehasonlítások biológiai és nem kulturális normát használnak, legyen az eltérés akár veszélyes akár hasznos. A dohányosok gyakrabban betegek, a terhesség alatt szedett folsav csökkeni a magzati rendellenességeket. Mivel a szoptatás a biológiai norma, nem a szoptatott csecsemők egészségesebbek, hanem a mesterségesen táplált gyerekek betegebbek gyakrabban és súlyosabban.Nem a szoptatott babáknak van jobb illatuk, hanem a mesterséges táplálás eredményezhet abnormális, kellemetlen szagokat, ami a bélműködés problémáira utal. Nem várhatjuk, hogy megvalósuljon a szoptatás kultúrája, amíg nem ragaszkodunk a szoptatás egészséggel kapcsolatos modelljéhez mind szóhasználatunkban, mind irodalmunkban.
Nem hagyhatjuk válasz nélkül a média és mások kifordított kifejezéseit. Amikor elmulasztjuk leírni a mesterséges táplálás veszélyeit, a döntés szempontjából kritikus információtól fosztjuk meg az anyákat. Az anya, akinek gondjai vannak a szoptatással, talán nem kér segítséget csak azért, hogy „különleges előnyre” tegyen szert, míg ha tudja, hogy ő és gyermeke mit veszíthetnek, akkor azonnal segítségért fordul. Kevésbé valószínű, hogy tápszert ad a gyermekének, csak hogy „szokja meg az üveget is”, ha tudja, hogy ami az üvegben van, árt.
A mesterséges táplálás mint norma kényelmes illúziója sehol máshol nem érhető jobban tetten, mint a kognitív fejlődés témakörében. Amikor egészségügyi szakembereket kérdezek, hogy ismerik-e a tanulmányt az IQ és a terhesség alatti dohányzás (1) összefüggéseiről, valaki mindig elmondja, hogy a dohányzó anyák gyermekeinek „alacsonyabb” az IQ-ja. Amikor arról a tanulmányról kérdezem őket, ami a koraszülöttek akár anyatejjel, akár tápszerrel (2) való táplálásáról szól, valaki mindig tudja, hogy az anyatejes babák „okosabbak”. Én még soha nem láttam, hogy akár a média, akár maguk a szerzők más megközelítésben mutatták volna be bármelyik tanulmányt. Még az egészségügyi szakemberek is megdöbbennek, amikor átfogalmazom az eredményt úgy, hogy a szoptatást mint normát használom: a mesterségesen táplált gyerekeknek alacsonyabb az IQ-juk.
A kifordított valóság még félrevezetőbbé válik, amikor százalékokat használunk, mert a számok annak függvényében változnak, hogy mit választunk mértékadónak. Ha B 3/4–e A-nak, akkor A 4/3–a B-nek. Ha A a mértékadó, akkor B 25%-kal kevesebb. Ha B a mértékadó, akkor A 33 1/3%-kal több. Így ha egy 100 egységet érő tétel kiárusításra kerül 25%-kal kevesebbért, akkor az ár 75 egység. Ha a kiárusításnak vége és a tételt visszaárazzák, 33 1/3%-kal kell felemelni ahhoz, hogy 100-at kapjunk. Ugyanezek a számok jelennek meg egy nem régen készült tanulmányban (3), amely azt találta, hogy azon a nők esetében, akiket csecsemőként szoptattak „25%-kal kevesebb” a mellrák előfordulása. Újrafogalmazva, úgy, hogy a szoptatással járó egészség a norma: 33 1/3%-kal nőtt a mellrák előfordulása azoknál a nőknél, akiket csecsemőkorukban mesterségesen tápláltak. Képzeljük csak el, milyen különböző hatással lenne ez a két kijelentés a nyilvánosságra!
Különleges. „A szoptatás különleges kapcsolatot teremt.” „Kialakítunk egy különleges szoptató sarkot.” Nálunk a családban, ha különleges ételeket készítünk, az azt jelenti, több időre lesz szükségünk. A különleges dolgok jók, de bonyolultak, nem részei a mindennapi életünknek, és nem olyan dolgok, amit gyakran csinálunk. A legtöbb nő azt szeretné, ha a gyermekgondozás könnyen beilleszthető lenne az elfoglalt mindennapokba – és valójában az is. A „különleges” mint üzenet az elválasztást támogatja inkább, nem a szoptatást.
A szoptatás a legjobb, a mesterséges táplálás a második legjobb. De nem a WHO ajánlása szerint! Az ő sorrendjük a következő: 1) szoptatás, 2) saját lefejt tej adása valamilyen más módon, 3) más anya lefejt teje, 4) tápszeres táplálás (4). Ezt mindig észben kell tartanunk és mások számára is világossá kell tennünk. „Az anya után a következő legjobb dolog” is a mellből érkezik és nem a dobozból. Az az ingyenes minta, amit olyan jól látható helyre tettek az orvosi rendelő polcára, csak a negyedik legjobb megoldás.
Néhány esetben szükség van tápszerre. Csak azért, mert nincsenek anyatej gyűjtő állomásaink. Az az ember, akinek vérre van szüksége nem kell hogy negyedrangú megoldáshoz forduljon, mert vannak vérellátó központok, amik emberi vért adnak az embereknek. Nem kell, hogy különleges betegségben szenvedjen ahhoz, hogy joga legyen hozzá. Elég, ha szüksége van emberi vérre. Mégis ma azok a csecsemők kapják meg a 3. legjobbat, akik nem tudják tolerálni a 4. legjobbat. Kíváncsi vagyok, mi történne, ha egy viszonylag nem túl drága vérkészítmény kerülne forgalomba, mely alapjában véve nagyobb kockázattal jár, mint a donor vér. Kit tekintenek majd annyira nem fontosnak, hogy azt a készítményt kapja? Ha azon kapjuk magunkat, hogy egy ügyfelünk tápszert használ, ne mulasszuk el emlékeztetni őt magát, a védőnőt és a gyermekorvost is, hogy az anyatejgyűjtő állmásokon kellene lennie számára elérhető anyatejnek. Az anyatejgyűjtő bankok könnyebben válnak kultúránk részévé, ha előbb a szó a nyelvünk részévé válik.
Nem akarjuk, hogy a cumisüvegből etető anyáknak bűntudatuk legyen. A bűntudat egy olyan érzés, amit a nők automatikusan magukévá tesznek, még akkor is, amikor tudják, hogy a körülmények valóban a hatáskörükön kívül vannak. (Az én anyám még az időjárás miatt is bocsánatot kér.)
A nők majdnem automatikusan feltételezik a bűnösségüket, ez derül ki a következő helyzetre adott válaszaikból: Tegyük fel, hogy tanultál aerodinamikát az iskolában. És láttad, hogy a pilóták hogyan vezetik a repülőgépet. Most képzeljük el, hogy utas vagy egy kétszemélyes gépen. A pilóta szívinkfartust kap, és te rajtad múlik a repülőgép sorsa. Lezuhansz. Hibásnak érzed magad?
A férfiak, akiket megkérdeztem, így válaszoltak: „Nem. Az, hogy ismered az aerodinamikát, nem jelenti azt, hogy tudsz repülőgépet vezetni.” „Nem, mert én minden tőlem telhetőt megtettem.” „Nem. Nagyon rosszul érezném magam a gép és a pilóta miatt, de nem érezném magam hibásnak.” „Nem. A repülőgépeket bonyolult vezetni még akkor is, ha láttál valakit, hogy miként csinálja.”
És mit mondtak a nők? „A gép miatt nem érzem hibásnak magam, de a pilóta miatt igen, hisz volt egy kis esély, hogy le tudok szállni a géppel.” „Igen. Nagyon szigorú vagyok magammal, ha hibázok. Az, hogy rosszul érzem magam valami miatt, vagy bűnösnek, az nekem ugyanaz.”„Igen. Hát persze. Tudom, hogy nem kellene, de annak érezném magam.” „Megöltem valaki mást is? Ha nem, akkor nem érezném hibásnak magam.”Figyeljük meg, milyen kifejezéseket használnak: „ hibázok”, „tudom, hogy nem kellene”, „megöltem valakit?” egy olyan esemény kapcsán, ami felett semmilyen befolyásuk nem volt.
Az anya, aki úgy dönt, hogy nem szoptat vagy aki nem szoptat olyan hosszan, ahogy azt tervezte, a legjobbat teszi az adott pillanatban rendelkezésére álló források alapján. Talán hallotta a szokásos „az anyatej a legjobb” szöveget (az iskolai aerodinamika órák) és talán látott néhány anyát szoptatni a bevásárló központban (mint amikor láttuk a pilótát, ahogyan vezeti a gépet). Világos, hogy ez nem elegendő információ és gyakorlat. Ettől függetlenül hibásnak érezheti magát. Mert nő.
Mindannyian láttunk jól informált anyákat harcolni sikertelenül, hogy fenntartsák a szoptatást és láttuk, ahogyan mégis a cumisüveget választják elfogadva a helyzetet, hisz ők mindent megtettek. És láttunk kevésbé jól informált anyákat dühöngeni egy olyan rendszer miatt, ami nem adta meg nekik azt az információt, amire – mint később kiderült – szükségük lett volna. Segítsünk egy magát bűnösnek érző anyának elemezni az érzéseit, s egész más érzelmet is találhatunk a háttérben. Valaki nagyon régen adta a szájukba ezt a szót: bűntudat. Ez nem a megfelelő szó.
Próbáld ki ezt! Egy komoly balesetben lebénultál. Az orvosaid elmagyarázzák neked, hogy újra megtanulni járni hónapokba telhet, kemény és fájdalmas munkával jár és a siker nem garantált. Segítenek kialakítani az életed tolószékben élve, és átsegítenek az ebből adódó nehézségeken. 20 évvel később, amikorra a lábaid már reménytelenül elsorvadtak, találkozol valakivel, akinek a balesete pont olyan volt, mint a tiéd. „Kemény volt.” – mondja, – „3 hónap tömény pokol, de azóta újra járok.” Hibásnak éreznéd magad?
Nők, akiknek elmeséltem ezt a történetet dühösnek, cserbenhagyottnak és elárultnak érezték magukat. Azt kívánták, bárcsak újra kezdhetnék, több információval felszerelkezve. Sajnálták az elszalasztott lehetőséget. Néhányan hibásnak érezték magukat, amiért nem kérték ki mások véleményét is, és amiért nem tartottak ki szándékuk mellett még így információ és támogatás hiányában is. De túl a nemektől függő bűntudaton, nem érezzük bűnösnek magunkat, ha megfosztanak egy örömforrástól. Az anya, aki nem szoptat, a saját egészségét gyengíti, bonyolultabbá teszi a csecsemő- és gyermeknevelést, növeli annak költségeit, és elmulasztja az élet egyik legörömtelibb kapcsolatát. Valami alapvető dolgot veszített el a saját jólétéből. Milyen képét közvetítjük a szoptatással együtt járó megelégedettség érzésnek, amikor azt a szót használjuk, hogy „bűntudat”?
Fogalmazzunk újra, felhasználva azokat a szavakat, amiket maguk a nők mondtak nekem! „Nem akarjuk, hogy az üvegből etető anyák dühösnek érezzék magukat. Nem akarjuk, hogy cserbenhagyottnak érezzék magukat. Nem akarjuk, hogy elárultnak érezzék magukat.” Hámozzuk le a „nem akarjuk, hogy bűntudatuk legyen” értelmezéseit és egy olyan rendszert találunk, amely megpróbálja a saját hibáit takargatni. Nem próbálja megvédeni az anyát. Saját magát akarja védeni. Helyezkedjünk egy szintre az anyákkal, támogassuk őket, ha a szoptatás nem megy, és segítsünk nekik e mögé a pontatlan, nem célravezető szó mögé látni!
Pro és kontra, előnyök és hátrányok. A szoptatás egyszerűen egészségügyi kérdés, nem pedig egy a két egyenrangú választási lehetőség közül. „Az egyik hátránya annak, ha nem dohányzol, hogy a passzív dohányzást meglehetősen dühítőnek fogod találni. A dohányzásnak pedig egyik előnye az lehet, hogy testsúly csökkenéshez vezethet.” Az igazi kérdés a betegesség és a halandóság különbözősége. A többi – legyen akár szó dohányról vagy tápszerekről – csak füst.
Egy anyasági centrum „kiegyensúlyozott” szemléletét tükrözi a különböző csecsemőtáplálási módok előnyeit és hátrányait felsorakoztató kártya (5), amin a szagtalan széklet és a méh eredeti méretére való csökkenés a szoptatás 5 előnye között szerepel. (Ez azt jelenti, hogy azoknak az anyákak, akik üvegből etetik csecsemőjüket sosem tér vissza eredeti méretére a méhe?) Tejtől csöpögő mellek s az, hogy nem látjuk, mennyit evett a gyerek a szoptatás hátrányai között szerepel. A tápszeres táplálás előnyei között szerepel, hogy néhány anya kevésbé tartja „zavarba ejtőnek vagy kínosnak”. Az anyasági centrum jelentése szerint a módszernek jó fogadtatása van a gyermekgyógyászati dolgozók körében és nincs jelentős változás a szoptató és a tápszert adó anyák számában. Ez nem meglepő. Az információ alapjában véve nem különbözik a tápszergyártó cégek értékesítői által évek óta terjesztett „kiegyensúlyozott” információktól. Ez talán még jobb értékesítési dobás, hisz egy meglehetősen világos kórházi jóváhagyással jár együtt. „Tökéletesen informálva” az anya most már elég magabiztosnak érzi magát, hogy meghozzon egy életre szóló egészségügyi döntést a pelenka relatív szaga és az alapján, hogy mennyi bőr látszik ki egy –egy etetés alkalmával.
Vajon miért kínálnak olyan pro és kontra listákat a tápszergyártók, amelyek elismerik termékük néhány hiányosságát? Mert bármilyen „kiegyensúlyozott” megközelítés, ami egy erősen elfogult kultúrában jelenik meg, automatikusan az elfogultságot erősíti. Ha A és B majdnem egyenértékű, és ha az anyák több, mint 90%-a végül B-t választja, mint ahogyan az anyák teszik ezt az USA-ban (egy 1992-ben a Ross Laboratories által végzett, Anyák felmérése című, de nem publikált tanulmány szerint, ami 10%-nál kevesebb olyan anyát mutatott, aki egy évig szoptatott), valóban ésszerű a többséget követni. Ha volna fontos különbség, bizonyára az egészségügyi szakma nagy hansúlyt helyezne arra, hogy ne maradjon ki a döntéshozás folyamatából.
Ez a szülők döntése- mondják. Ez igaz. De az, hogy az egészségügyi dolgozók szándékosan kilépnek a folyamatból arra utal, hogy a „kiegyensúlyozott” lista pontos volt. A Parenting című lap egy nemrégi számában egy gyermekgyógyász így ír: „Amikor először meglátogatok egy új anyát a korházban, rögtön megkérdezem, szoptat vagy tápszert ad. Ha azt mondja tápszert ad, bólintok és már fel is teszem a következő kérdést. Támogatni a szülőket azt jelenti, hogy támogatom őket abban a döntésben, amit meghoztak, bármi legyen is az. Nem ronthatsz be valakihez szülés után és mondhatod, hogy rettenetes hibát követ el, megfosztja saját magát és gyermekét valamitől.” (6)
Ugyanakkor, ha egy nő egy rutin orvosi vizsgálat közben bejelenti az orvosának, hogy egy pár napja dohányzik, az orvos biztosan felhívja a figyelmét a dohányzás veszélyeire és amellett érvel, hogy most még könnyen meggondolhatja magát. Álszent és felelőtlen magatartás, hogy míg a dohányzás esetében világosan állást foglalunk, addig a szoptatás esetében „hadd döntsön a szülő” címszóval még arról sem bizonyosodunk meg, hogy milyen információi vannak az anyának. Az élet komoly döntéseit mindig az egyénnek kell meghoznia. Ez nem jelenti azt, hogy innentől kezdve ne juthasson információhoz, sem azt, hogy a cumisüveget választó szülők esetében megtagadhatnánk olyan információkat, ami egy következő gyermek esetében másfajta döntésre késztethetné őket.
Szoptatás. A legtöbb emlős nem is látja saját tejét élete során, és kétlem, hogy bármely más emlős anyaállat szándékosan az alapján „etetné” utódját, hogy adott időszakonként szerinte mennyire éhes a kicsinye. A szoptatás megnyugtatja a kicsinyét és kétség kívül jó érzés. Mi vagyunk az egyetlen olyan emlős, akik számára a szoptatás kalóriák tudatos átadása…. és mi vagyunk az egyetlen olyan emlős, akiknek ez a kalória átadás krónikus nehézséget okoz.
A nők mondhatnák, hogy 3 hónapig anyatejjel „táplálták” gyermeküket, de inkább azt szokták mondani, hogy 3 évig szoptattak. A könnyed, hosszan tartó szoptatás azt is jelenti, hogy megfeledkezünk a „mellből való táplálásról” (hogy meddig tartson, milyen időközönként, a megfelelő tápanyagok megfelelő arányban történő átadásáról, a különbségről a szopás és a komfortszopás között, mindarról, ami a tápszeres szóróanyagok középpontjában van) és helyette a kapcsolatra fókuszálunk. Mondjuk mindannyian az anyáknak, hogy a szoptatás valódi élménye akkor kezdődik, amikor a szoptatás anyatejjel való táplálásból anyamellen történő gondoskodássá válik.
A szakmán belül mindannyian azt szeretnénk, ha a szoptatás lenne a biológiai hivatkozási pont. Azt akarjuk, hogy ez legyen a kulturális norma, azt akarjuk, hogy az anyatej körülményektől függetlenül, minden csecsemő számára elérhető legyen. Ahhoz, hogy ezeket a célokat elérjük az első alapvető lépés mindannyiunk számára elérhető közelségben van. Amit tennünk kell nem más:…ügyeljünk a szavainkra.
Fordította: Kurucz Kata
Irodalom
- Olds D. L., Henderson, C. R. Tatelbaum, R.: Intellectual impairment in children of women who smoke cigarettes during pregnancy. (Terhesség alatt dohányzó nők gyermekeinek intellektuális károsodása) Pediatrics 1994; 93:221-27.
- Lucas, A., Morley, R., Cole, T.J., Lister, G., Leeson-Payne, C.: Breast milk and subsequent intelligence quotient in children born preterm.(Anyatej és a későbbi intelligecia hányados koraszülöt gyermekeknél) Lancet 1992; 339 (8788): 261-64.
- Fruedenheim, J.L., Graham, S., Laughlin, R., Vena, J.E., Bandera, E., et al: Exposure to breastmilk in infancy and the risk of breast cancer. (Összefüggés a csecsemőkori szopás és a későbbi mellrák kockázata között) Epidemiology 1994, 5:324-30.
- UNICEF, WHO, UNESCO: Facts for Life: A Communication Challenge. (Tények az élethez: Egy kommunikációs kihívás) New York: UNICEF 1989; p. 20.
- Bowles, B.B., Leache, J., Starr, S., Foster, M.: Infant feeding preferences card. (Csecsemőtápálás előnyei kártya) J Hum Lact 1993; 9: 256-58.
- Klass, P.: Decent exposure. (A megfelelő ráhatás) Parenting (May) 1994; 98-104.