Ez így nagyon egyszerűen hangzik. Aki már érezte azt újszülött gyermekét fogva, hogy “na, most kellene úgy ügyesen mellre tenni, ahogy láttam/olvastam/mesélték, te jó ég!”, vagy aki a kisbabáját várva készül gondolatban az első szoptatásra, most lehet, hogy furcsállja a címet: eddig mintha ezzel nem találkozott volna.
Valóban, ez egy viszonylag új megközelítés, pontosabban egy ősrégi, ösztönös anyai viselkedés újkeletű megerősítése. Pedig mintha a világ néha arról akarná meggyőzni az anyákat, hogy nem bízhatnak saját megérzéseikben, ösztöneikben [1] – mégis működnek ezek a mechanizmusok, és az utóbbi években egy angol bába alaposan vizsgálni kezdte, hogyan lehet ezeket előcsalogatni anyából és babából egyaránt a szoptatás sikere érdekében.
Ellazult testhelyzet
A nyugágy testhelyzet lényege, hogy az édesanya nem egyenesen ülve, nem az oldalán vagy a hátán fekve szoptat, hanem olyan kényelmes, félig hátradőlt testhelyzetben, amelyben teljes teste alátámasztást kap, főként a nyaka és a válla [2]. Éppen úgy, mintha egy kényelmes nyugágyban pihenne. Ebben a testhelyzetben fekteti magára a kisbabáját úgy, hogy a baba feje a melle közelébe kerüljön – más szóval elérhetővé teszi a mellét a csecsemő számára. A pici hason fekszik, nem annyira kinyújtózva, inkább magzatpózhoz hasonlóan. (Suzanne Colson bába, az angolul laid-back breastfeeding-nek vagy biological nurturing-nek nevezett módszer “keresztanyjának” és kutatójának honlapján egy sorozatnyi szép fotó segít megvilágítani a lényeget.)
A nyugágy testhelyzetnél az anya kényelemben van, és ebben az ellazult állapotban könnyebb annak felfogni a szoptatást, ami: a mindennapi élet egyik tevékenységének, ami ideális esetben nem kíván feszültséget, erőlködést, csak egy könnyed, egyszerű hozzáállást. A nyugágy testhelyzetnél az édesanyák nem követnek egy lépésről lépésre előírt mozdulatsort, hogy mellre tegyék csecsemőjüket, sokkal inkább az történik, hogy a baba maga találja meg a mellet. Ahogyan a baba érésével, növekedésével párhuzamosan minden egyéb hétköznapi tevékenységnél is tesszük, a szoptatásnál is támogatjuk, segítjük gyermekünket a korának megfelelően önálló cselekvésben. Ez nagy segítség a babának test- és térérzékelése fejlődésében. Ha nehézsége támad, például a saját öklét szopja a mell közelében, az anya segít, ha nem adódik probléma, akkor pedig magától boldogul. Az, hogy magától találja meg a mellet a baba, feltehetően a mellbimbó kisebesedésének kockázatát is csökkenti [2].
A nyugágy testhelyzet működése reflexeken és öröklött viselkedésen alapul. Ha sikerül megnyitni az utat ezen reflexek előtt, a kisbabák szopni kezdenek. A babát emellett nem kell tartani, nincs nyomás az újszülött hátán, nyakán, az anyának pedig egyik vagy mindkét keze szabad. Ebben a testhelyzetben az édesanyák természetesen és észrevétlenül engednek utat a szükséges reflexeknek, és nem kell megtanulniuk, hogyan kell pontosan szoptatni. Az édesanyáknak nem kell ehhez különösebb segítség, csak amire egyébként is szükségük van: támogatásra, és annak ismeretére, melyek a kisbabájuknak azok a jelzései, amelyek arra utalnak, hogy a pici szopni szeretne.
A reflexeket maga a testhelyzet váltja ki, így ha a szülést követő első nap során, rendszeresen 2-3 órákat az édesanyán töltő újszülött nem kezd el szopni, érdemes lehet orvos véleményét kérni [2]. A laza anyai testhelyzet és az anya teste felé forduló, azzal szorosan érintkező csecsemő kapcsolata, reflexeket aktiváló “illeszkedése” akkor is működik, amikor a baba alszik, vagy félálomban van, ilyenkor is képesek a kisbabák rátalálni az anyamellre. Amikor az anya szabadon maradt kezével segíti a babát, a talp, lábfej simogatásával, paskolásával önkéntelenül is a száj és a nyelv szopást segítő reflexeit váltja ki [4].
A hagyományos testhelyzetek jelentősége
Suzanne Colson kutatásában 40 édesanya szoptatási gyakorlatát vizsgálták a szülést követő egy hónapban [3] [4]. Közülük külső tanács vagy javaslat nélkül 21 édesanya egyenesen ülve, 17 hátradőlve szoptatott, egy teljesen hanyatt, egy pedig az oldalán fekve – minden anyuka kereste a saját magának és csecsemőjének legmegfelelőbb helyzetet. Bár sokakban felmerül, hogy a nyugágy testhelyzet felülírhatja a korábban ismert testhelyzetek, vagyis a bölcsőtartás, a kereszttartás, a hónaljtartás és a fekve szoptatás alkalmazását [3] [4], erről valójában nincs szó.
A szoptatást támogató eddigi útmutatások, technikák bizonyítottan emelték a szoptató édesanyák arányát, nincs okunk azt gondolni, hogy a nyugágy testhelyzetnek fel kellene váltania az eddigi gyakorlatot [5]. A friss kutatásokból azonban jól látszik, hogy a szülés utáni időszakban, illetve nehezen mellretehető, mellet elutasító kisbabáknál mennyire jótékony hatású lehet ez az új irányzat. Alátámasztja továbbá a bőrkontaktus eddig is ismert jelentőségét.
Lehetnek viszont olyan helyzetek, amikor kifejezetten előnyösek a jól meghatározott, leellenőrizhető jellegzetességekkel bíró szoptatási testhelyzetek, amelyeknél a jó mellretétel jegyei világosan körülírhatóak [5] [6]. Ezek az eddig használt módszerek irányt mutatnak az édesanyáknak abban, hogy milyen az, amikor megfelelően működik a szoptatás, és amikor elkerülhetőek a leggyakoribb szoptatási nehézségek (pl. kisebesedett mellbimbó) mint a korai elválasztás elsődleges okai. Természetesen semmi nem tekintendő előírásnak, és nincs egyetlen legjobb út. Adódhatnak olyan helyzetek, amikor nem megvalósítható a nyugágy testhelyzet, ilyenkor előnyös, ha másképp is tud szoptatni egy édesanya. A nyugágy testhelyzet helyet kaphat azon eszközök között, melyek révén az édesanyák mindig az adott körülményekhez igazíthatják szoptatási megoldásaikat.
A szülés után
A szülés utáni percekben, ha lehetőség van a szoptatásra, az édesanyák valószínűleg nem valamelyik hagyományos testhelyzetben teszik mellre újszülött kisbabájukat. Hasonló lehet a helyzet például császármetszés után egy keskeny kórházi ágyon, vagy ha kevés a segítség, a mozgás pedig nehéz. A nyugágy testhelyzet jóleső megnyugvást jelenthet ilyenkor – így is lehet, így is sikerülhet. Nézzük meg mozzanatról mozzanatra, mi történik ilyenkor!
A baba az édesanyján fekszik, hassal a mama hasán, egy takaró alatt, ha szükséges [6]. Az újdonsült édesanya kényelmét szolgálhatja néhány párna, vagy megemelt ágy, hogy ne teljesen hanyatt feküdjön, de ne is egyenesen üljön – csak enyhén hátradőlve. Meg is érkeztünk a lényeghez! A gravitáció most a baba egész testét az édesanyjáéhoz illeszti, miközben az anya karjai szabadon maradnak, hogy simogassa, bátorítsa a picit. Először nem is kell ennél többet tenni: csak találni egy egész testünknek kényelmes testhelyzetet, amikor fejünk, nyakunk, vállunk, testünk megtámasztást kap, és összebújni a babával, akinek szintén az egész testét támasztjuk mi magunk, vagy a párnák, takarók.
Lehet, hogy az újszülött rögtön elkezdi keresni a mellet, de az is lehet, hogy még nem birkózott meg a kinti világ újdonságaival. Ha nehéz út áll mögötte, lehet, hogy először csak sír, mintha elmesélné, mi történt vele. Ahogy az édesanya is elsuttoghatja neki a saját történetét, miközben megölelgeti, simogatja, megpuszilgatja, ezzel nyugtatva a babát. Miután a baba magához tér a méhből a kinti világba való utazásból, valamikor az élete első órájában eszébe fog jutni a szop(iz)ás. Lehet, hogy szopó mozgásokat végez a szájával, a nyála folyik, vagy az öklét tuszkolja a szájába, esetleg nyalogatja a kezét. Egy idő után talán felemeli a fejét, és arcával “kopácsol” anyukája mellkasán. Az édesanya segíthet neki közelebb jutni a mellhez. Amikor a baba arca a mellbimbó közelébe kerül, a baba megemeli a fejét, nagyra nyitja a száját, rákap a mellre és szopni kezd.
(Előfordulhat, hogy szeretnénk a baba önálló képességeinek teret adni, de a hátradőlt testhelyzetet nem szeretjük. A módszer egy változata segíthet. Ha tehát a csecsemőnek vagy az édesanyának inkább ülve kényelmes a szoptatás, így is lehet lehetőséget adni a babának az önálló szopizásra [6]. Érdemes fedetlen mellkassal, melltartó nélkül – például elől nyitható ruhában, ingben, kardigánban, fürdőköpenyben – próbálkozni. A babát felülről pelenkáig vetkőztessük le! Kicsit hátradőlünk, de nem annyira, mint a nyugágy testhelyzetnél. A kisbabát függőleges helyzetben a mellkasunknak támasztjuk úgy, hogy felénk nézzen, fejével az állunk alatt. Most pedig figyeljük a jelzéseit! Ha szopni szeretne, valószínűleg a fejével keresgélni kezd, bólogatva halad lefelé, a mellet keresve. Tartsuk őt stabilan, ha nagyon hevesen, gyorsan mozdulna, segítsük bátran a picit abban, amit csinál, bárhogy, ahogy megfelelőnek tűnik! Amint az arca vagy az orra hozzáér a mellbimbóhoz, valószínűleg nagyra nyitja a száját, és bekapja a mellet.)
A “dőlj hátra és szoptass” módszer előnyei
Összefoglalásként következnek az előnyök, melyek abban is segíthetnek, hogy eldöntsük, a mi stílusunk-e ez a testhelyzet. Ha vonzónak tűnnek az alábbi gondolatok, a nyugágy testhelyzet bizonyára tetszeni fog, de akkor is érdemes lehet próbálkozni vele, ha már sok mindent kipróbáltunk, és még mindig problémákba ütközünk a szoptatás során. (Az eddigi tapasztalatok szerint segíthet egyes kisebesedéssel járó esetekben vagy szopási sztrájknál is.)
Mi a jó tehát a nyugágy testhelyzetben [6]?
- Nincs aprólékos útmutató a szoptatáshoz.
- A gravitáció a testünkhöz “ragasztja” a babát, nem kell precíz testhelyzetek, pontos tartás miatt aggódni.
- Magunk dönthetjük el, milyen helyzetben legyünk mi, és milyenben a kisbabánk, hogy mennyi ruha szükséges, hogy külön kell-e tartani a mellet, vagy igazítsunk-e a babán inkább.
- A felsőtestünk “kinyílik”, hogy helyet adjon a babának. A pici így bármilyen irányban feküdhet, nem kell az ölünkben keresztben tartani csak azért, mert ott nincs máshogy hely. Hátradőlve határtalanok a lehetőségek.
- A gravitáció folyamatos és teljes támaszt biztosít a testünkön a babának hézagok vagy a baba testének esetleg kellemetlen támasztás nélkül.
- A gravitáció miatt a baba mocorgása, fejmozgása csak közelebb hozza őt a mellhez, nem úgy, mint egyenesen ülve.
- A baba egész teste hozzánk ér, ami több reflex, ösztönös válasz megjelenését segíti mindkettőnkben.
- A baba valószínűleg nem fog a kezével hadonászni, miközben biztonságosan megtámaszkodik rajtunk.
- Teljesen ellazulhatunk – nem feszül a váll, nem fáj a csukló.
- Marad legalább egy szabad kezünk, hogy megsimogassuk a babát, vagy hogy megigyuk azt a pohár vizet, amire éppen megszomjaztunk.
Örökre ezt a módszert használjuk-e?
Ez csak rajtunk múlik. Változtathatunk rajta, használhatjuk napközbeni szundításnál, vagy teljesen abba is hagyhatjuk, amikor a kisbabánkkal együtt már igazán belejöttünk a szoptatásba.
Összeállította: Patik Réka
Felhasznált irodalom:
- Batacan, Jeanne (2010): A new approach: biological nurturing and laid-back breastfeeding. International Journal of Childbirth Education, June.
- Colson, Suzanne (2008): Frequently asked questions on biological nurturing and laid-back breastfeeding.
- Colson, SD – Meek, JH – Hawdon, JM (2008): Optimal positions for the release of primitive neonatal reflexes stimulating breastfeeding. Early Human Development, Jul; 84(7), 441-9.
- Jay, Elizabeth (2009): Could a laid-back approach to breastfeeding help your baby latch on?
- UNICEF (2009): The Baby Friendly Initiative’s position on biological nurturing.
- Wiessinger, D. – West, D. – Pitman, T. (2010): The womanly art of breastfeeding. La Leche League International, New York.