Előzmények
Problémamentes terhességem volt. Balu (a nagyfiam) végig szopizott a terhesség alatt, az elején még 5-6-szor, az utolsó másfél hónapban már csak naponta egyszer. A koraszülés után persze felmerült bennem, hogy esetleg a szoptatás miatt alakult így, de több nőgyógyász véleménye szerint sincs semmi köze a kettőnek egymáshoz, mert a szopi összehúzódásokat váltott volna ki, nekem meg spontán fájásom még 20 órával a magzatvíz elfolyása után sem volt. Sokkal inkább a hirtelen nagy frontra, az átlagosnál kicsit több magzatvízre, egy fertőzésre, esetleg ennek a háromnak szerencsétlen összejátszására gyanakodtak.
Zsoma születése
Zsoma a 33. hét végén született 2280g-mal és 48cm-rel. Azonnal felsírt és 10/10-es apgart kapott, tehát úgy tűnt, minden rendben van vele, csak pici. Másnap ezt a koraszülött osztály főorvosa is megerősítette, de mikor rákérdeztem a szopira, azt mondta, az még napok kérdése. Tudtam, hogy egy ilyen pici babának még inkább (ha lehet ilyet mondani) szüksége van az anyatejre, mint másoknak.
A koraszülött osztályon
Hiába volt ő a többi koraszülött babához képest nagy, végigment a „koraszülött rutinon”. Az első 24 órában csak infúziót kapott, a második napon már cukros vizet, harmadik napon már fecskendőből kapott némi női tejet. Szerencsére jól vette az akadályokat, így délután mellre tehettem. Következő nap már kétszer mehettem, onnantól kezdve négyszer. Ez volt a maximum. Szigorúan 3 óránként és maximum fél órára. Ezt is csak 9-től 6-ig. 6 után már megsimogatni sem mehettem le a babámhoz.
Minden szopi úgy zajlott, hogy Zsomának 10 perc küzdés után sikerült jól a szájába venni a mellemet, majd 10 perc szopi után teljesen kimerülve elaludt. Ezek a szopik 0 és 30g között mozogtak, és mindig kiegészítették női tejjel cumisüvegből az épp előírt adagra. Mikor szoptatni voltam, nekem kellett cumisüvegből megetetnem. Rettenetes volt látni, ahogy küzdött a szájába ömlő tejjel, mert nem bírta megfelelő tempóban nyelni, nekem meg közben a bokámon csöpögött a tej.
Minden nap bejött hozzám a kórházba Balu, akit ott a kórteremben megszoptattam, ettől szerencsére simán beindult a tej a 2. napon. Az 5. naptól éjjelre hazajártam, mert otthon is szükség volt rám, és Zsomához úgysem mehettem volna. 3 óránként fejtem mindkét mellemet a kórházban is, otthon is.
Otthon
A 12. napon jöhettünk haza a kórházból 2150g-mal, és bár látták, hogy tejem van bőven, a tápszerrecept is ott lapult a többi recept mellett. Nem váltottuk ki. Tudtam, hogy képes vagyok csak anyatejjel táplálni a babámat, hiszen volt már egy fiam, akinél ez sikerült.
Fél 3-kor evett utoljára a kórházban, itthon fél 6-kor sírt, gondoltam, mi sem egyszerűbb, mostantól igény szerint szoptatok, és menni fog minden, mint a karikacsapás. De Zsoma nem fogadta el a mellemet (a kórházban legutóbb még 10g-ot szopizott). Lökte ki a nyelvével, és nagyon sírt. A kórház és a lakásunk közti rohangálásban nem volt sem időm, sem erőm állandóan sterilizálni a fejőmet (kézzel sajnos nem tudok fejni), így semmi tartalékunk nem volt. Estére már teljesen kétségbeestem, hogy ki fog száradni. Adtunk neki egy kis cukros vizet, ettől megnyugodott és kicsit én is.
Innentől 3 óránként fejtem, főleg éjjel, mert éjjel mindkét mellemet le tudtam fejni, mivel Balu már végigalussza az éjszakát, akkor nem tartott rám igényt. Másnap már egy mellből is képes voltam 40-50g-ot fejni, ami már nagyon jó mennyiség volt, mert a kórházban 50g volt az „adagja” etetésenként.
Folyamatosan minden szopit mértünk, és utána kiskanállal adtuk a pótlást. Itthon etetésenként 30g-nál többet képtelenek voltunk belediktálni (szopi és pótlás összesen), ez újabb pánikra adott okot, de erről majd később. Innentől egy hétig minden etetés úgy zajlott, hogy először szopi, közben a párom melegítette az előző szoptatás után lefejt tejet, majd mikor Zsoma elaludt szopi közben, és már nem tudtam felébreszteni, akkor kiskanállal etette, én meg fejtem (szopi után közvetlenül sokkal hatékonyabban ment, mint később). 10g szopi fölé még néhány napig nem jutottunk.
Pénteken jöttünk haza és hétfőn már nagyon féltem, hogy éheztetjük Zsomát, mert 3 napja nem kakilt. Azt tudtam, hogy a kórházban naponta háromszor kakilt. Kétségbeesve hívtam fel egy szoptatási tanácsadó hölgyet (akit az internetről már ismertem, így tudtam, szoptatási ügyekben, vakon megbízhatok benne), hogy ilyenkor mi a teendő. Hosszas beszélgetés után arra jutottunk, hogy Zsoma a kivétel, aki az első 6 hétben sem kakil naponta, bár elég neki a bevitt táplálék. A gyermekorvos volt kint nálunk aznap és sem bélcsavarodás, sem kiszáradás tüneteit nem látta rajta, ráadásul Zsoma továbbra is naponta 30g-okat hízott ugyanúgy, mint a kórházban.
A következő akadály, ami előttünk állt az volt, hogy Zsoma életének 3. hetétől hármasban maradtunk itthon Baluval. Férjemnek muszáj volt visszamennie dolgozni és a nagyszülők is folyamatosan dolgoztak. Ezért szombaton megpróbálkoztunk azzal, hogy nem adunk pótlást szopi után. 3 óránként ébresztettük Zsomát, mert ő még nem ébredt fel az éhségre (belegondolva, ekkor még mindig csak a 36. hétnél jártunk, normálisan nem lett volna dolga, hogy szájon át táplálkozzon), és ekkor már ügyesen szopizott 20-30g-okat alkalmanként, a szopik közötti időt pedig békésen végigaludta. Éreztem, hogy most már komoly gond nem lehet.
Mikor elérte a 3kg-t, megnyugodtam, és nem mértem többé a szopikat, 4kg felett pedig a napi egyszeri mérést is elhagytuk. 4 hetes (pocakban 37 hetes lett volna) korától már magától ébredt arra, hogy éhes. A kiírás napján 3250g volt.
Ma Zsoma 5 hónapos, 6420g (nagyjából behozta a kortársait) és csak szopik.
Köszönettel tartozom Rózsa Ibolyának és Schneiderné Diószegi Eszternek a sok jó tanácsért!
Kállai Kornélia